Get Adobe Flash player
Címlap

H. Molnár Magda nagykanizsai kiállítása

A kiállító mindegyik képe maga a fények rejtett mosolya, a napsugarak déli lantosa, minden tája a természet árnyékokon libegő temploma.

 

„Mint tudják, Nagykanizsán több galéria lehetőségein keresztül próbálkozunk a város ifjú és felnőtt közönségének figyelmét a képzőművészetek különböző ágai felé fordítani. Ez a nagyszerű feladat megköveteli, hogy feltérképezzük, kik azok az egykori és mai művészek, akiknek bemutatása, megismertetése elengedhetetlenül fontos, hogy értő, tájékozott közönség alakuljon ki galériáink holdkörében. Kalandozunk hát kolléganőmmel, Árváné Szabó Judittal a művészetekről számot adó információk özönében, s szűrőt, rostát tartva szemünk elé válogatjuk a »jó magokat vetésre, hogy madaraknak hagyhassuk az ocsút«. Nem oly régen egy kedves versmondónk, a Csengey-díjas Bazsó Adrienn édesanyja, dr. Hajnalka Adrienn javasolta, nézzem meg a szülőfalujában, Söjtörön megismert festő hölgy képeit, lehetne-e számára is tárlatot rendezni galériánkban. Amikor rákerestem az interneten az említett művészre, első látásra is csillogó, érett gabonaszemként akadt meg szemem szép alkotásain.

Amikor H. Molnár Magda szemünket vonzó, hullámzó színekben megfogalmazott, mégis első látásra megkapó festészetéről szólok, nem kerülhetem meg, hogy emlékeztessek, mennyire összecseng ez az alkotói szemlélet, stílus a híres Cézanne azon intelmeivel, mi szerint a természetet a színek, a fények, az árnyékok segítségével úgy kell kezelni, hogy ábrázolt környezetünk minden rezzenő vonalával, színfoltcsillanásával önnön lényegére utaljon.

Ezzel a fajta látásmóddal Molnár Magda úgy sűríti egybe, ugyanakkor egyszerűsíti le számunkra környezetét, környezetünket, hogy éppen e tömörítéssel tesz még többet a lényegéhez, s tárja elénk még kiélezettebben a látványt, mint egy jó költő, aki a mi locsogó beszédünkkel szemben éppen kiemelő tömörségével mond többet. Mert Magda asszony minden képének, minden kréta- vagy ecsetvonásával ilyen gyönyörű felfokozottsággal szórja elénk meglátott világának bemutatásra érdemes csokrait. Veleszületett, mélyre látó és elemző gondolkodásával, kimagasló tehetségével, még arra is gondot fordít, hogy ennek a csokornak minden »virágára«, részletére, külön-külön is ráirányítsa figyelmünket.

A kiállító mindegyik képe maga a fények rejtett mosolya, a napsugarak déli lantosa, minden tája a természet árnyékokon libegő temploma. És mindegyik alkotásán a színhullámok mozgalmassága, az új színek és fények vibrálása, a kereső embert új igazságok felismerésének reményével csábítják a képek elé” — mondta a tegnapi megnyitón Lengyák István.

Hírforrás: kanizsahir.hu

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 20 vendég böngészi

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület
Cím: 8800. Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Tel: 20/9313-055, Fax: 93/999-697

E-mail: civilkerekasztal@gmail.com
Web: http://portal.civiliroda.eu/

Számla: UniCredit Bank:
10918001-00000085-
20470004

Adószám:
19282501-1-20
EU adószám: HU-19282501

Elérhetőség:
0620/93-13-055

Törvényszéki nyilvántartási szám: 2159.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00743-2010

Közérdekű önkéntes tevékenység nyilvántartási száma: 01478.

MVH regisztráció: 1005354771

„Regisztrált Tehetségpont” azonosítószáma TP 101 001 073

Adatvédelmi nyilvántartásba vételi határozat száma: NAIH-74706/2014