Get Adobe Flash player
Címlap

Lábtollas érmek Nyárlőrincről

 November 5-én, a Bács-Kiskun megyei Nyárlőrincen rendezték meg a lábtoll-labdázók országos gyermek és serdülő versenyét, a Tini Kupát. 

A maratoni hosszúságú tornán, amin 7 egyesület 105 játékosa vett részt, a leány és fiú hármasok, valamint a párosok mérték össze tudásukat. Az eredményhirdetésen a nagykanizsai Kunics Réka kétszer léphetett a dobogó legfelső fokára, először a Zemplén SE serdülő fiú csapatának tagjaként Baranyai Benettel, és testvérével Kunics Bencével, valamint a cserszegtomaji Udvari Boglárkával a serdülő leány páros kategória győzteseként. 

A zalai utánpótlás műhelyek összesen 10 érmet szereztek a Bács-Kiskun megyei településen. A pontverseny harmadik helyén záró Zemplén SE játékosai minden éremből beszereztek egyet-egyet. Első helyen végzett a Baranyai Benett, Kunics Bence, Kunics Réka alkotta serdülő fiú csapatuk a 8 fős mezőnyben. Szintén a serdülő fiúknál lett második a Baranyai Benett, Kunics Bence kettősük, míg bronzérmet szerzett a Kunics testvérpár Bence és Réka a vegyes párosok között.
Cserszegtomaj SK játékosai közül Udvari Boglárka aranyérmet szerezett a kanizsai Kunics Rékával párost alkotva, és egy ezüstöt a serdülő leány hármas kategóriában társaival, Horváth Viviennel és Gémesi Ramónával.
A Szepetnek SE versenyzői közül Vlasics Dalma, Baranyai Benettel második lett a serdülő vegyes párosok között. Emellett bronzérmet szereztek a gyermek fiú hármas és páros, valamint a serdülő leány hármas kategóriában is. 

A lábtollasok legközelebb november 19-20-án, Újszászon találkoznak egymással a felnőtt országos bajnokságon. 

Eredmények
Serdülő
Fiú hármas (8)
1. Baranyai Benett, Kunics Bence, Kunics Réka Nagykanizsa ZSE
Fiú páros (11)
2. Baranyai Benett, Kunics Bence Nagykanizsa ZSE
Leány hármas (6)
2. Horváth Vivien, Gémesi Ramóna, Udvari Boglárka Cserszegtomaj SK
3. Csárdi Dorottya, Csárdi Evelin, Vlasics Dalma Szepetnek SE
Leány páros (10)
1. Kunics Réka, Udvari Boglárka Nagykanizsa ZSE, Cserszegtomaj SK
3. Becskereki Nikolett, Vlasics Dalma Újszászi VVSE, Szepetnek SE
4. Csárdi Dorottya, Csárdi Evelin Szepetnek SE
5. Gémesi Ramóna, Horváth Vivien Cserszegtomaj SK
Vegyes páros (16)
2. Baranyai Benett, Vlasics Dalma Nagykanizsa ZSE, Szepetnek SE
3. Kunics Bence, Kunics Réka Nagykanizsa ZSE
9. Szeles Ádám, Gémes Ramóna Cserszegtomaj SK
12. Horváth Gergő, Csárdi Evelin Szepetnek SE
13. Pati Milán, Horváth Vivien Szepetnek SE, Cserszegtomaj SK
15. Kovács Bence, Udvari Boglárka Cserszegtomaj SK
16. Fülöp Krisztián, Csárdi Dorottya Szepetnek SE 

Gyermek
Fiú hármas (12)
3. Fülöp Krisztián, Horváth Gergő, Marton Richárd, Pati Milán Szepetnek SE
4. Kovács Bence, Pálfi Dániel, Szeles Ádám, Zsiga András Cserszegtomaj SK
Fiú páros (22)
3. Fülöp Krisztián, Horváth Gergő Szepetnek SE
6. Kovács Bence, Szeles Ádám Cserszegtomaj SK
7. Pálfi Dániel, Zsiga András Cserszegtomaj SK
10. Marton Richárd, Pati Milán Szepetnek SE 

A szepetneki csapat

A szepetneki csapat

A ZSE csapata Takács Endre játékos edzővel

A ZSE csapata Takács Endre játékos edzővel

Kanizsa-Újszász párharc

Kanizsa-Újszász párharc

Gyermek fiú hármas eredményhirdetés

Gyermek fiú hármas eredményhirdetés

Serdülő leány hármas eredményhirdetés

Serdülő leány hármas eredményhirdetés

Serdülő fiú hármas eredményhirdetés

Serdülő fiú hármas eredményhirdetés

Serdülő fiú páros eredményhirdetés

Serdülő fiú páros eredményhirdetés

Serdülő leány páros eredményhirdetés

Serdülő leány páros eredményhirdetés

Serdülő vegyes páros eredményhirdetés

Serdülő vegyes páros eredményhirdetés
 
 

 

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 11 vendég böngészi

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület
Cím: 8800. Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Tel: 20/9313-055, Fax: 93/999-697

E-mail: civilkerekasztal@gmail.com
Web: http://portal.civiliroda.eu/

Számla: UniCredit Bank:
10918001-00000085-
20470004

Adószám:
19282501-1-20
EU adószám: HU-19282501

Elérhetőség:
0620/93-13-055

Törvényszéki nyilvántartási szám: 2159.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00743-2010

Közérdekű önkéntes tevékenység nyilvántartási száma: 01478.

MVH regisztráció: 1005354771

„Regisztrált Tehetségpont” azonosítószáma TP 101 001 073

Adatvédelmi nyilvántartásba vételi határozat száma: NAIH-74706/2014