Get Adobe Flash player
Címlap

Városzöldítési tervek

Újabb akciót indít a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület – a tavalyi év „civil mecénásának” támogatásával elkészítették a 2012-es esztendő városzöldítési terveit. A részletekről, valamint a tavaszi – őszi ütemtervről hétfőn adtak tájékoztatást.

A könyvtárban tartott sajtótájékoztatón elhangzott: fontosnak tartják, hogy a zöldesítési munkák megkezdése előtt a város lakói megfelelő információhoz jussanak, minden félreértést elkerülve. A zöldterületek megújítása kapcsán pedig olyan összefogás tapasztalható, amilyenre ezidáig még nem volt példa – fogalmazott Lengyák István, a Civil Kerekasztal Egyesület soros elnöke. 

Az említett két terület pedig a Kanizsai Dorottya Kórház, illetve a Palini Általános Iskola parkja. Előbbi részletes bejárása már megtörtént, ki választották azokat a fákat, illetve cserje fákat is, melyekkel beültetik majd a tavasz folyamán a zöldterületeket. Az akcióba természetesen bevonták a város illetékes szervét, a VIA Kanizsa Zrt.-t és szakembereit is.
A sajtótájékoztatón elhangzott: nagy a lelkesedés az oktatási intézmények részéről, akik igényeiket február 15-ig juttathatják el a szervezőknek. S amennyiben túl nagy lenne az igény, a tavasz folyamán az óvodák környezetének szépítésével kezdődik a munka, az iskolák, középiskolák pedig ősszel kerülnek sorra.
A civilek az Idősügyi Tanácson keresztül megszólították a város időskorú lakosságát is, ők szintén jelentkezhetnek lakókörnyezetük fásítási igényével. Rada Tamás a sajtótájékoztatón elmondta: céljuk elsődlegesen az, hogy a fák ültetésébe, s majd azok gondozásába és ápolásába a fiatalokat is tevékenyen bevonják.

 

Hírforrás: Kanizsa TV
VIDEÓ

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 11 vendég böngészi

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület
Cím: 8800. Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Tel: 20/9313-055, Fax: 93/999-697

E-mail: civilkerekasztal@gmail.com
Web: http://portal.civiliroda.eu/

Számla: UniCredit Bank:
10918001-00000085-
20470004

Adószám:
19282501-1-20
EU adószám: HU-19282501

Elérhetőség:
0620/93-13-055

Törvényszéki nyilvántartási szám: 2159.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00743-2010

Közérdekű önkéntes tevékenység nyilvántartási száma: 01478.

MVH regisztráció: 1005354771

„Regisztrált Tehetségpont” azonosítószáma TP 101 001 073

Adatvédelmi nyilvántartásba vételi határozat száma: NAIH-74706/2014