Get Adobe Flash player
Címlap

Múzeumok Éjszakája a Vasútparkban is

Kevesen tudják, de a Thury György múzeum kincsei mellett Nagykanizsának van más muzeális gyűjteménye is. Ilyenek többek közt a Vasútbarátok és Vasút-modellezők köre kezdeményezésére, a Déli vasút 150. évfordulójára gyönyörűen megújított Ady utcai vasútpark muzeális értékű járművei, melyek a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum gyűjteményének részét képezik.

A park, a felújítása óta a városlakók és a turisták egyik kedvelt célállomása lett. Már az is többször előfordult, hogy az ifjú házasok az a boldogító igen kimondását követően ide vonultak ki esküvői fotóik elkészítésére. A vasút is nagyobb gondot fordít a megújult látványosságára. Tavasszal lenyírták, a gyöngykavicsos részen pedig gyomirtózták a füvet. A növényládákba szép, új, színes virágokat ültettek. De mindig vannak olyanok is, akik az értékekben nem a technikai örökségünket látják, hanem a gyűjthető fémek tömegét, vagy olyat, amin kiélhetik rombolási vágyukat. Így aztán a felújítóknak mindig bővel akad az öreg járművek között tennivalója.

Ezért határozta el a Vasútbarátok és Vasútmodellezők köre, hogy a Múzeumok Éjszakáját ők munkával ünneplik meg a „Fogadd örökbe Nagykanizsa értékeit” mozgalom keretében védnökségük alá vont parkban, ahová szombaton késő délután, Zsoldos Tamás és Zsoldos Ákos vezetésével ki is vonultak. Munkájuk során többek közt visszaillesztették a 424-es mozdony lerángatott gőzcsövét. Csavarokkal visszaerősítették a vezetőállás egyik vastag vas padló lemezét, amit rendszeresen elmozdítanak, s akkor már egy gyerek (vagy virgács felnőtt) is könnyedén be tudod mászni a „konyhába”, s ez rendkívül balesetveszélyes lehet. Visszahelyezték a tartálykocsi fékezőházának beszakított fa lamelláit. Újra (most már sokadszor) összekötötték a kis mozdony előtti, leszaggatott díszláncokat, melyen valaki rendszeresen kötéltánc gyakorlatokat végezhet, és ezért mindig elszakítja azt. Rögzítették a vasúti hajtányon a lelazult ülőke léceit. A jól végzett munka desszertjeként pedig összeszedték az egész parkban a szemetet is.

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum muzeális járműveinek parkja most ismét nagyon szép, mint egy évvel ezelőtt. Érdemes kilátogatni és megtekinteni családunkkal, gyermekeinkkel, unokáinkkal, és nemcsak a Múzeumok Éjszkáján.
 

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 11 vendég böngészi

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület
Cím: 8800. Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Tel: 20/9313-055, Fax: 93/999-697

E-mail: civilkerekasztal@gmail.com
Web: http://portal.civiliroda.eu/

Számla: UniCredit Bank:
10918001-00000085-
20470004

Adószám:
19282501-1-20
EU adószám: HU-19282501

Elérhetőség:
0620/93-13-055

Törvényszéki nyilvántartási szám: 2159.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00743-2010

Közérdekű önkéntes tevékenység nyilvántartási száma: 01478.

MVH regisztráció: 1005354771

„Regisztrált Tehetségpont” azonosítószáma TP 101 001 073

Adatvédelmi nyilvántartásba vételi határozat száma: NAIH-74706/2014