Get Adobe Flash player
Címlap

Átadták a Köszönet napi díjakat

A Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület hatodik alkalommal osztotta ki az elismeréseket.

Hírforrás, videó: Kanizsa TV

Hatodik alkalommal rendezte meg pénteken a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület a Társadalmi Felelősségvállalási Konferenciát. Az esten adták át a Köszönet napi díjakat is. 

A konferencián Cseresnyés Péter köszöntötte a megjelenteket. Beszédében a polgármester a civil szervezetek fontosságát emelte ki. Mint elmondta, amelyik település erős akar lenni, annak erős civil szervezetekkel kell rendelkeznie. Nagykanizsa szervezetei ilyenek – részt vállaltak többek között a Város Napja és a Bor és Dödölle Fesztivál megrendezésében, tevékenységükkel pedig erősítették a helyiek identitástudatát, amiért külön köszönet jár. A polgármestert követően Lánczos Attila, a Kanizsa Pékség kereskedelmi igazgatója, a Kanizsa Turizmusáért Egyesület vezetőségi tagja beszélt a társadalmi felelősségvállalásról, majd a Kanizsa TV ügyvezetője, Nagy Imre tartott előadást a Zala Megye 7 Csodája programról. Ehhez elkészültek a kiadványok, melynek első példányait Balogh István, a Civil Kerekasztal tiszteletbeli elnöke adta át a rendezvény vendégeinek. Oklevelet kaptak a város legaktívabb idősügyi klubjai, majd a Honvéd Kaszinó Városi Diákszínpadának Karácsonyra hangoló verses összeállítása következett. Ezután adták át a Köszönet napi elismeréseket. A civilek szponzora díjat a Kanizsa Pékség kapta, a civilek mecénása díjat pedig a Király Gyógyszertár. Az év civil fiataljának járó elismerést idén ketten is elnyerték: Kunics Réka és Kunics Bence – Bence helyett a kitüntetést édesanyja vette át. Az év civil önkéntese Hóbor Ildikó lett. Akik idén az év civil közössége címet kiérdemelték, nem is egy közösség, hanem közösségek egész csoportja: a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony Plébánia közösségei. Az év civil embere 2012-ben Horváth Jánosné nyugalmazott pedagógus lett, aki az est végén a kitüntetettek nevében megköszönte a díjakat.

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 15 vendég böngészi

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület
Cím: 8800. Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Tel: 20/9313-055, Fax: 93/999-697

E-mail: civilkerekasztal@gmail.com
Web: http://portal.civiliroda.eu/

Számla: UniCredit Bank:
10918001-00000085-
20470004

Adószám:
19282501-1-20
EU adószám: HU-19282501

Elérhetőség:
0620/93-13-055

Törvényszéki nyilvántartási szám: 2159.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00743-2010

Közérdekű önkéntes tevékenység nyilvántartási száma: 01478.

MVH regisztráció: 1005354771

„Regisztrált Tehetségpont” azonosítószáma TP 101 001 073

Adatvédelmi nyilvántartásba vételi határozat száma: NAIH-74706/2014