Get Adobe Flash player
Címlap

Civil ünnep

A nagykanizsai civil közösségek december 14-én, immár hatodik alkalommal rendezték meg a Társadalmi felelősségvállalási konferenciát és Köszönet Napját a Halis István Városi Könyvtárban. 

A fotón Hóbor Ildikó az Év önkéntese veszi át a címről szóló oklevelet és plakettet.
 
Lengyák István a rendezvény moderátora, a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület soros elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Cseresnyés Péter polgármester megnyitója következett. Beszédében a polgármester a civil szervezetek fontosságát emelte ki. Mint elmondta, „amelyik település erős akar lenni, annak erős civil szervezetekkel kell rendelkeznie. Nagykanizsa szervezetei ilyenek – részt vállaltak a városi kiemelt fesztiválok megrendezésében, tevékenységükkel pedig erősítették a helyiek identitástudatát, amiért külön köszönet jár”.

Ezt követően két előadás is kapcsolódott a társadalmi felelősségvállalás témaköréhez. Előbb Lánczos Attila kereskedelmi vezető a Kanizsa Pékség történetét, tevékenységét, működő társadalmi felelősségvállalás gyakorlatát mutatta be. Nagy Imre a Kanizsa TV ügyvezetője egy prezentációval egybekötött előadást tartott a Zala megye 7 csodája című értékmegőrző és közösségfejlesztő kampányról.
 
A 2010-ben zárult programnak az adott aktualitás, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület egy kiadványt jelentette meg, bemutatva megyénk épített és természeti értékeit. A kiadványhoz Manninger Jenő a Zala Megyei Közgyűlés elnöke írt ajánlást: „Olyan kiállítással gazdagodott megyénk, mely tovább erősíti hagyományaink továbbélését, megyei identitásunkat. Remélhetőleg minél többen felfedezik maguknak e gazdag „kincsestárat” tovább erősítve ezzel is megyénk országosan élen járó turisztikai potenciálját. Bízom benne, hogy e kiadvány, de még inkább a képek által is elmesélt történetek és pillanatok minél több embert arra ösztönöznek, hogy felkeressék és megismerjék a megyénkben rejlő varázslatot”. A kiadvány ITT letölthető!!!

A konferencia zárásaként Cseresnyés Péter a Nagykanizsai Idősügyi Tanács elnöke és alelnöke Büki Pálné, okleveleket nyújtott át a kiemelkedő önkéntes munkát végző idősügyi szervezeteknek. (Belvárosi és Trend Klub, Szívbeteg és Rákbetegek Egyesülete, Honvéd Kaszinó Hölgyklub).
 
A Köszönet napja elismeréseinek átadása előtt a Honvéd Kaszinó városi diákszínpadának karácsonyra hangoló verses összeállítása következett. A műsor rendezője Nikolics Zsanna egyetemi hallgató volt, aki 2009-ben kapta meg szerteágazó, önzetlen munkájáért az „Év civil fiatalja” kitüntető címet.
 
Az ünnepség keretében Budavölgyi Kálmán a kerekasztal ügyvezetőjének évértékelése következett. Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy „a civil szektor átalakulásának pozitívumaként könyvelhetjük el, hogy elindult egy tisztulási folyamat, melynek eredményeként reméljük, hogy csak a hiteles, aktív és értékteremtő szervezetek maradnak talpon”. Beszéde záró részében a Zala Megyei Önkéntes Centrum vezetőjétől, Szeder-Kummer Máriától idézett: „Nagy tisztelettel vagyok a kezdeményezéseitek iránt. Különösen fontos a pénteki esemény, hiszen gyakran elfeledkezünk azokról, akik egész évben nagy figyelemmel, odaadással másokra figyelve, másokat segítve teszik a dolgukat. Most Ők kerülnek a figyelem középpontjába. A díjakat civil közösség ítéli oda, amelynek az a legnagyobb értéke, hogy az ügyek melletti kiállást ismeri el — érdek nélkül — ma ilyet keveset találunk.”
 
Ezután adták át a Köszönet napi elismeréseket. A civilek szponzora díjat a Kanizsa Pékség kapta, a civilek mecénása díjat pedig a Király Gyógyszertár. Az év civil fiataljának járó elismerést idén ketten is elnyerték: Kunics Réka és Kunics Bence – Bence helyett a kitüntetést édesanyja vette át. Az év civil önkéntese Hóbor Ildikó lett. Akik idén az év civil közössége címet kiérdemelték, nem is egy közösség, hanem közösségek egész csoportja: a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony Plébánia közösségei. Az év civil embere 2012-ben Horváth Jánosné nyugalmazott pedagógus lett, aki az est végén a kitüntetettek nevében megköszönte a díjakat.
 
alt
alt
alt
alt
alt
alt
alt
alt
alt
alt
alt
alt
alt
alt
alt
alt
alt
alt
alt
alt
alt

 

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 9 vendég böngészi

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület
Cím: 8800. Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Tel: 20/9313-055, Fax: 93/999-697

E-mail: civilkerekasztal@gmail.com
Web: http://portal.civiliroda.eu/

Számla: UniCredit Bank:
10918001-00000085-
20470004

Adószám:
19282501-1-20
EU adószám: HU-19282501

Elérhetőség:
0620/93-13-055

Törvényszéki nyilvántartási szám: 2159.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00743-2010

Közérdekű önkéntes tevékenység nyilvántartási száma: 01478.

MVH regisztráció: 1005354771

„Regisztrált Tehetségpont” azonosítószáma TP 101 001 073

Adatvédelmi nyilvántartásba vételi határozat száma: NAIH-74706/2014