Get Adobe Flash player
Címlap

150 éves a Déli Vasút

alt150 éves a déli vasút – az évfordulóra elkészült vándorkiállítás – a budapesti déli pályaudvar és Székesfehérvár után új helyszínen, a nagykanizsai vasútállomáson tekinthető meg. A tárlat történelmi áttekintést ad Széchenyi István javaslatától kezdődően a modern fejlesztésekig, egyedi relikviák, makettek, eredeti engedélyokmányok, menetrendek állítanak emléket a 150. születésnapját ünneplő vasútvonalnak.


Hírforrás: KanizsaTV
Videó

Megy a gőzös Kanizsára – a legkisebbek is ismerik azt a nótát, mely városunk vasutas kötődését fémjelzi. A több alkalommal is kereskedővárosként emlegetett Nagykanizsa e szempontból is fontos központ volt.

A jövőt illetően Cseresnyés Péter polgármester elmondta, - városunk kereskedelmi központ maradhat továbbra is, Horvátország közelgő Uniós csatlakozását említve pedig hangsúlyozta: Nagykanizsa szerepe újra fel értékelődik, a város számít a vasútra.

Az április 1-jén elkezdődött ünnepségsorozat kapcsán Hackl Mónika, a MÁV Zrt. társasági kommunikációs osztályvezetője köszöntőjében úgy fogalmazott, reményeik szerint sor kerül a vasút egy újabb reneszánszára, hiszen környezetbarát, biztonságos jellege miatt ma még inkább szükség van rá.
A vándorkiállítás ünnepélyes megnyitója alkalmával kitüntetéseket és elismerő okleveleket adott át a nyugdíjba vonult és még aktív munkatársaknak a szolgálatért, különösen a nagykanizsai vasútállomás és a Budapest – Nagykanizsa vasútvonal fejlődése érdekében végzett kiemelkedő munkáért. Elnök-vezérigazgatói dicséretben részesült Soósné Macsek Rozália, Körhöcz Mihály, Osvárt Sándor és Máthé István forgalmi csomópont vezető. Elismerő oklevelet és emlékplakettet kilencen, emléklapot és emlékplakettet hatan vehettek át.
A tárlat június 19-ig látogatható a vasútállomás kultúrváró termében, munka és munkaszüneti napokon 5-től este 10 óráig.

 

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 19 vendég böngészi

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület
Cím: 8800. Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Tel: 20/9313-055, Fax: 93/999-697

E-mail: civilkerekasztal@gmail.com
Web: http://portal.civiliroda.eu/

Számla: UniCredit Bank:
10918001-00000085-
20470004

Adószám:
19282501-1-20
EU adószám: HU-19282501

Elérhetőség:
0620/93-13-055

Törvényszéki nyilvántartási szám: 2159.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00743-2010

Közérdekű önkéntes tevékenység nyilvántartási száma: 01478.

MVH regisztráció: 1005354771

„Regisztrált Tehetségpont” azonosítószáma TP 101 001 073

Adatvédelmi nyilvántartásba vételi határozat száma: NAIH-74706/2014