Get Adobe Flash player
Címlap

Zala 7 csodája

Mint arról a kedves olvasók annak idején a zalai sajtókból, televíziókból is értesültek, 2009-ben Lengyák István kezdeményezése alapján a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület, Zala megye Önkormányzata, a Zalai Hírlap és a megye televízióinak közreműködésével, a beérkezett 300 feletti javaslatból (több mint 80 000 zalai polgár szavazatával) megválasztották Zala megye 7 természeti és 7 épített csodáját.

A győztesek nagyszerű ünnepségek keretében vehették át a megyei csodákat bizonyító szép okleveleket és gránit táblákat. Mint a „csodák tulajdonosaitól” megtudtuk, ezeket az értékeinket felkereső turisták, látogatók száma azóta jelentősen megnövekedett.

 

A civil kerekasztal, egy újabb pályázat keretében – a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Zöld Forrás támogatásával - most arra is lehetőséget teremtett, hogy a napokban megjelenhetett a „csodáinkról” szóló színes kiadvány is. Előszavában Manninger Jenő Vilmos, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke így fogalmaz: „A megye büszkeségeiről van szó, amelyekre érdemes minden lehetséges módon felhívni a figyelmet. Ezért is választottuk a 14 csoda bemutatására a megye első központjában felépített Millenniumi emlékművet. Olyan kiállítással gazdagodott megyénk, amely tovább erősíti hagyományaink továbbélését, megyei identitásunkat. Remélhetőleg minél többen felfedezik maguknak e gazdag „kincsestárat” tovább erősítve ezzel is megyénk országosan élenjáró turisztikai potenciálját. Bízom benne, hogy e kiadvány, de még inkább a képek által is elmesélt történetek és pillanatok minél több embert arra ösztönöznek, hogy felkeressék és megismerjék a megyénkben rejlő varázslatot.”

A programot elindító civil kerekasztal bevezetőjében pedig ezt olvashatjuk: Tamási Áron írja: „- Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. A neves székely író gondolatait követve valljuk, mi, zalai emberek is azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon lehessünk benne. Járuljon hozzá ez a megyénk „csodáiról” szóló újság is otthonunk megismeréséhez, és megismerése által megszeretéséhez, megbecsüléséhez, kincseinek, megőrzéséhez, felmutatásához, hagyományainak ápolásához. Valljuk mi is ezzel a kis képes ismertetővel, miként a magyar Corvin-koszorú és a francia Becsületrend kitüntetettje, a nagykanizsai születésű Hevesi Sándor tette, hogy „hagyomány hátrafelé nézni és előrehaladni, hagyomány emlékezni apáinkra és dolgozni gyermekeinkért, hagyomány szeretni a régit, és akarni az újat”. Öröm számunkra, ha ezzel a kiadvánnyal ezt segíteni tudjuk.

A megjelent, színes képekkel ékesített írásban, nemcsak a hét-hét megválasztott „csodával” találkozhatunk, de a 25-ös döntőbe került többi megyei kincsünk fotójával is. Részletesen olvashatunk benne a Becsehely-Pola műemléktemplomáról, az egervári várkastélyról, a keszthelyi Festetics-kastélyról, a kallósdi Szent Anna-körtemplomról, a Göcseji Falumúzeumról, Nemesnépi híres szoknyás haranglábjáról, a zalaszántói Béke sztúpáról, a bödei energiadombról, a Keszthelyi-öbölről, a Cserszegtomaji kútbarlangról, a hévízi gyógytóról, a Kovácsi-hegy bazaltfolyosójáról, a Kis-Balatonról, a Zalaegerszegi Azáleás-völgyről.

Budavölgyi Kálmán, a kerekasztal ügyvezető elnöke elmondta, azóta számtalan helyen – óvodákban, iskolákban, művelődési intézményekben, civil szervezeteknél tartottak már vetített képes előadásokat (sok helyen vetélkedőket), hogy ezekre a „csodákra” minél jobban ráirányíthassak a megyében élők figyelmét. Képes ismertetőjüket – előzetes kérés alapján – szívesen bemutatják a jövőben is.

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 19 vendég böngészi

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület
Cím: 8800. Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Tel: 20/9313-055, Fax: 93/999-697

E-mail: civilkerekasztal@gmail.com
Web: http://portal.civiliroda.eu/

Számla: UniCredit Bank:
10918001-00000085-
20470004

Adószám:
19282501-1-20
EU adószám: HU-19282501

Elérhetőség:
0620/93-13-055

Törvényszéki nyilvántartási szám: 2159.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00743-2010

Közérdekű önkéntes tevékenység nyilvántartási száma: 01478.

MVH regisztráció: 1005354771

„Regisztrált Tehetségpont” azonosítószáma TP 101 001 073

Adatvédelmi nyilvántartásba vételi határozat száma: NAIH-74706/2014