Get Adobe Flash player
Címlap

Színjátszós tábor

Tavaly Borsfán, idén pedig a Honvéd Kaszinóban táboroztak a Diákszínpad tagjai. 

 Hírforrás, videó: Kanizsa TV

A résztvevők csiszolgatták a már színre vitt darabokat, s persze jutott idő játékos feladatokra is.

A színjátszó táborban résztvevő fiatalok körében a legnagyobb sikert a szituációs játék aratta, de nagy lelkesedéssel és odafigyeléssel oldották meg a beszéd-, és mozgástechnikai feladatokat is.

„Mindenfajta munka, amit most itt csinálunk, az játék. Ezek a játékok azt a célt szolgálják, hogy a gyerekek feloldódjanak, még jobban otthon legyenek a beszédtechnikában, a különböző színháztechnikában, mozgástechnikában” - mondta Lengyák István, a Honvéd Kaszinó Diákszínpadának vezetője.

A tábor nemcsak a színjátszásról szólt – lehetőséget biztosított a problémák megbeszélésére, a konfliktusok rendezésére, valamint a csapat összetartozásának erősítésére is.

„Egy-egy személyes titkot, ha úgy gondoltuk, elmondhattunk magunkról. Nagyon jó érzés volt, hogy mindenki megnyílt, és ennyire a szívükbe fogadtak minket” - hangsúlyozta Ifjovics Evelin

A táborról hosszabb összeállítást későbbi kulturális műsorunkban láthatnak nézőink.

 

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 34 vendég böngészi

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület
Cím: 8800. Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Tel: 20/9313-055, Fax: 93/999-697

E-mail: civilkerekasztal@gmail.com
Web: http://portal.civiliroda.eu/

Számla: UniCredit Bank:
10918001-00000085-
20470004

Adószám:
19282501-1-20
EU adószám: HU-19282501

Elérhetőség:
0620/93-13-055

Törvényszéki nyilvántartási szám: 2159.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00743-2010

Közérdekű önkéntes tevékenység nyilvántartási száma: 01478.

MVH regisztráció: 1005354771

„Regisztrált Tehetségpont” azonosítószáma TP 101 001 073

Adatvédelmi nyilvántartásba vételi határozat száma: NAIH-74706/2014