Get Adobe Flash player
Címlap

Tehetséggondozói képzés

A tanfolyamon több mint 20 általános, illetve középiskolai tanár, művészetoktató, edző vett részt. 

 Akkreditált tehetséggondozói képzést szervezett a Civil Kerekasztal Egyesület. A tanfolyamon több mint 20 általános, illetve középiskolai tanár, művészetoktató, edző vett részt.

Hírforrás, videó: Kanizsa TV

Hazánkban gyenge lábakon áll a tehetségek azonosítása, ezért a képzésen nagy hangsúlyt fektettek a tehetséggondozásnak erre a kezdeti lépésére. A résztvevők külön foglalkoztak a szociokulturálisan hátrányos helyzetű, tehetséges fiatalok felismerésével, fejlesztésének lehetőségeivel.

Sarka Ferenc, alelnök, Magyar Tehetséggondozó Társaság:

„A legnagyobb probléma ezeknél a gyerekeknél a viselkedésbeli jegyekkel van. Márpedig ha a viselkedés tanult formaként jelenik meg a pedagógiában, akkor ezt a tanult formát meg lehet változtatni. A tehetséggondozó program úgy válik hátránykompenzáló és esélyjavító, programmá, ha ennek van személyiségfejlesztési blokkja, melyben egyértelműen a viselkedéskultúra fejlesztését alapozzuk meg.”

Fontos, hogy a tehetséggondozás hálózatban működjön, a különböző tehetségpontok egy-egy területre specializálódjanak – tette hozzá Sarka Ferenc, aki szerint a folyamatban a közoktatás, köznevelés mellett egyre nagyobb szerepet töltenek be a civil szervezetek is.

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 14 vendég böngészi

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület
Cím: 8800. Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Tel: 20/9313-055, Fax: 93/999-697

E-mail: civilkerekasztal@gmail.com
Web: http://portal.civiliroda.eu/

Számla: UniCredit Bank:
10918001-00000085-
20470004

Adószám:
19282501-1-20
EU adószám: HU-19282501

Elérhetőség:
0620/93-13-055

Törvényszéki nyilvántartási szám: 2159.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00743-2010

Közérdekű önkéntes tevékenység nyilvántartási száma: 01478.

MVH regisztráció: 1005354771

„Regisztrált Tehetségpont” azonosítószáma TP 101 001 073

Adatvédelmi nyilvántartásba vételi határozat száma: NAIH-74706/2014