Get Adobe Flash player
Címlap

A gyertyatartók is megújultak

A Látóhegyen lakó, illetve a szőlőhegyen gazdálkodó emberek emelték egykoron azt a kápolnát, melyet négy évvel ezelőtt a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület sok-sok támogató és közreműködő segítségével felújított, s amelynek szakrális berendezését Tarnóczky Attila tanár úr mentette meg a végső enyészettől. Tegnap visszakerültek a kápolnába az oltár felújított gyertyatartói is.

A kis hegyi templomot az építők Szent Donátnak ajánlották, mert a legendák szerinti ókeresztény vértanú a szőlőskertek, szőlősgazdák védőszentje. Az épület eredeti harangja 1700-ban készült, olvasható a falon elhelyezett emléktáblán, melyről az is kiderül, hogy 1776-ban Szent Donát, 1816-ban pedig Szent Bertalan titulussal említik a kápolnát.

A rendkívül rossz állapotba került, jobb sorsra érdemes kis épületet civil összefogással sikerült – ha nem is teljesen – felújítani, s a kápolna környékét rendbe tenni. Ám a fából készült oltára és szakrális tárgyai olyan rossz állapotban voltak, hogy megmentésükre már nem is mertek gondolni. Ekkor lépett közbe Tarnóczky Attila tanár úr, aki a kidobott darabokat összeszedte, hosszan tartó munkával mentesítette a kártevőktől, majd restaurálta, ezüstözte, aranyozta. Felújította az oltár keresztjét, és ideiglenes új képet is készített a barokk keretbe. Az oltár terítőit, díszeit, az adakozó persely textiljét, az üvegvázák alátétjeit pedig felesége varázsolta ujjá. Korhű gyertyatartókat azonban nem tudtak szerezni.

Így kerül sor a kápolna négy évvel ezelőtti újjászentelésére. A misét annak idején Vereb Zsolt atya, a Piarista Általános Iskola és Gimnázium igazgatója Fliszár Károly főesperes-plébános közreműködésével celebrálta. A piarista diákközösség ez alkalommal vállalta fel ünnepélyesen az épület és környéke feletti védnökségét. Ígéretet tettek arra, hogy a kápolnát kedves értékeik között tartják számon, sorsát figyelemmel kísérik.

Nemrég kiderült, hogy az oltár – hasonlóan rossz állapotban levő – gyertyatartói is megmenekültek, mert azokat egy közeli birtok gazdája, Aranyos László szedte ki a szemétből, s juttatta el Tarnóczky Attilához. Újra következett a kártevőktől mentesítés, a hiányzó darabok sok munkával járó pótlása, a védő réteggel való bevonás, majd az aranyozás. És nemrég a tanár úr ismét értesíthette a Civil Kerekasztal Egyesületet, hogy az oltárról még hiányzó négy gyertyatartót – immár felújított, restaurált állapotban – vissza lehet tenni a helyére.

Erre került sor tagnap délután a sajtó jelenlétében. A média képviselőinek Tarnócky Attila, valamint Budavölgyi Kálmán és Lengyák István a kerekasztal képviselői elmondták, jó lenne, ha meg lehetne majd oldani a kápolna ereszcsatornával való ellátását, hogy az esővíz ne csapódjon a falakra. Szeretnének szponzori támogatással egy külső, vasrács ajtót is felszerelni a kápolnára, hogy a szellőztetése megoldható legyen. A kápolna kis dombjára pedig két padot és egy asztalt álmodnak még, hogy az arra járó hívők, kirándulók meg tudjanak pihenni a hársfák árnyékában. Ezekhez az álmaikhoz, elképzeléseikhez minden felajánlott segítséget örömmel fogadnak. 

Fotógaléria!!!

 

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 16 vendég böngészi

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület
Cím: 8800. Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Tel: 20/9313-055, Fax: 93/999-697

E-mail: civilkerekasztal@gmail.com
Web: http://portal.civiliroda.eu/

Számla: UniCredit Bank:
10918001-00000085-
20470004

Adószám:
19282501-1-20
EU adószám: HU-19282501

Elérhetőség:
0620/93-13-055

Törvényszéki nyilvántartási szám: 2159.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00743-2010

Közérdekű önkéntes tevékenység nyilvántartási száma: 01478.

MVH regisztráció: 1005354771

„Regisztrált Tehetségpont” azonosítószáma TP 101 001 073

Adatvédelmi nyilvántartásba vételi határozat száma: NAIH-74706/2014