Get Adobe Flash player
Címlap

Idősügyi Kerekasztal Konferencia

Az összejövetelen szó volt sok más mellett a Magyar Karitász tevékenységéről és a nagykanizsai adományboltok helyzetéről.

Hírforrás, videó: Kanizsa TV 

November 12-14. között tartják az „Idősekért Nagykanizsán” Ünnepi Hetet – a rendezvény első állomása – a hagyományoknak megfelelően – az Idősügyi Kerekasztal Konferencia. A szerdai összejövetelen a szépkorúakat érintő, aktuális témák kerültek szóba.

A kerekasztal-beszélgetésen megjelenteket Bagarus Ágnes köszöntötte. A Humán és Hatósági Osztály vezetője arra biztatott mindenkit: a nyugdíjas években is őrizzék meg aktivitásukat, vegyenek részt a közösség életében, hisz így lelküket-szellemüket is éberen tarthatják, mely a tesi jólétre is pozitív hatással van.
A napirendet Büki Pálné, az immár 5. életévében járó konferencia megálmodója ismertette, majd a szót a rendezvény vendége, dr. Barbalics Józsefné vette át. A nagykanizsai karitász csoport vezetője előadásában a Magyar Karitász történetéről, annak helyi tevékenységéről szólt. A kerekasztal-beszélgetésen más aktualitások is szóba kerültek, így a nagykanizsai adományboltok helyzete. A Kanizsai Dorottya Kórház idősek ellátásával kapcsolatos, strukturális változásairól is elhangzott egy tájékoztató, valamint az Otthon Melege Programról, melyre november 14-től lehet benyújtani a hűtőgépcsere- és fűtéskorszerűsítési pályázatokat.

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 12 vendég böngészi

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület
Cím: 8800. Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Tel: 20/9313-055, Fax: 93/999-697

E-mail: civilkerekasztal@gmail.com
Web: http://portal.civiliroda.eu/

Számla: UniCredit Bank:
10918001-00000085-
20470004

Adószám:
19282501-1-20
EU adószám: HU-19282501

Elérhetőség:
0620/93-13-055

Törvényszéki nyilvántartási szám: 2159.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00743-2010

Közérdekű önkéntes tevékenység nyilvántartási száma: 01478.

MVH regisztráció: 1005354771

„Regisztrált Tehetségpont” azonosítószáma TP 101 001 073

Adatvédelmi nyilvántartásba vételi határozat száma: NAIH-74706/2014