Get Adobe Flash player
Címlap

„Ments meg 3 életet”

Újra megrendezi az „Adj vért és ments meg 3 életet!” című programját több intézménnyel és civil szervezettel karöltve a Civil Kerekasztal Egyesület.

A program célja, hogy a civil aktivitást és értékteremtést felhasználva segítsenek beteg embertársainkon – hangzott el a Halis István Városi Könyvtárban tartott sajtótájékoztatón.

Budavölgyi Kálmán, az egyesület elnöke elmondta, az első civil véradást március 7-én rendezték meg a Zemplén Ifjúsági Egyesület EU-s egészségmegőrző pályázatának keretében. A családias hangulatban lezajlott véradás sikerén felbuzdulva – hiszen 13 liter vért adott a mintegy 30 fő –, úgy döntöttek, félévente megismétlik. A jelentkezőket november 27-e, a Véradók Napja közelében, 28-án, pénteken délután 12-16 óra között fogadják a városi könyvtár előadótermében. A szervezésben a rendezvénynek helyet adó intézmény mellett még részt vesz a Vöröskereszt helyi szervezete, az Aranyfény Civil Egyesület és a Zemplén Ifjúsági Egyesület. Arra kérik Nagykanizsa lakosait, hogy jöjjenek el vért adni, és mentsenek meg 3 emberéletet azáltal, hogy vért adnak.

Hírforrás: Kanizsa Lokálpatrióta Hetilap

B.E.

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 17 vendég böngészi

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület
Cím: 8800. Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Tel: 20/9313-055, Fax: 93/999-697

E-mail: civilkerekasztal@gmail.com
Web: http://portal.civiliroda.eu/

Számla: UniCredit Bank:
10918001-00000085-
20470004

Adószám:
19282501-1-20
EU adószám: HU-19282501

Elérhetőség:
0620/93-13-055

Törvényszéki nyilvántartási szám: 2159.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00743-2010

Közérdekű önkéntes tevékenység nyilvántartási száma: 01478.

MVH regisztráció: 1005354771

„Regisztrált Tehetségpont” azonosítószáma TP 101 001 073

Adatvédelmi nyilvántartásba vételi határozat száma: NAIH-74706/2014