Get Adobe Flash player
Címlap

Az egészség megőrzéséért

Jövő szerdán, azaz február 25-én workshopra kerül sor a Halis István Városi Könyvtár épületében, a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület székhelyén.

A részleteket a szervező Országos Egészségfejlesztési Intézet Szakmai Támogató Hálózatának helyi koordinátora, Dömötör Balázs ismertette.
A délután két órától, a könyvtár földszinti előadójában kezdődő rendezvényen Zaleczky Elza egészségfejlesztő-mentálhigiénés szakember tart előadást. Többek közt a közösség támogató funkciójáról, megtartó erejéről.

– Illetve, civil szervezetek egészségfejlesztéssel kapcsolatos lehetőségeit is vázolja a meghívott vendégünk – közölte Dömötör Balázs, a Szakmai Támogató Hálózat tagja. Aki hozzátette: az eddigi egészségfejlesztési gyakorlatokról, valamint további együttműködési lehetőségek felkutatásáról is szó esik a workshopon. A rendezvényre elsősorban a civil szervezetek képviselőit várják, akik az eddigiekben is foglalkoztak egészségmegőrzéssel, azaz ehhez kapcsolódó programok, rendezvények szervezésével.

– Egészségfejlesztést célzó programok, civil kezdeményezések már eddig is több alkalommal valósultak meg városunkban, melyek számos hasznos módszert, gyakorlatot tartalmaznak. Ezen tapasztalatok összegyűjtését, értékelését tűzte ki a Népegészségügyi Hálózat Központ és a Szakmai Támogató Hálózat. A hamarosan sorra kerülő rendezvény pedig az „Egészségfejlesztési szakmai hálózat létrehozása” projektünk egyik alprojektje – emelte ki.

Dömötör Balázs elmondta azt is, Nagykanizsa városa tagja az Egészséges Városok Magyar Nyelvű Szövetségének. Ami voltaképpen nem egy cím, hanem program.
– Lényege, hogy a résztvevő városok tudatosan kívánnak tenni polgáraik egészségének megőrzéséért, a hosszú távbon fenntartható, egészséges környezetért. Mindezt pedig a döntéshozatali folyamatokban is érvényre kívánják juttatni – fogalmazott Dömötör Balázs.

Hírforrás: kanizsaujsag.hu

 

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 12 vendég böngészi

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület
Cím: 8800. Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Tel: 20/9313-055, Fax: 93/999-697

E-mail: civilkerekasztal@gmail.com
Web: http://portal.civiliroda.eu/

Számla: UniCredit Bank:
10918001-00000085-
20470004

Adószám:
19282501-1-20
EU adószám: HU-19282501

Elérhetőség:
0620/93-13-055

Törvényszéki nyilvántartási szám: 2159.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00743-2010

Közérdekű önkéntes tevékenység nyilvántartási száma: 01478.

MVH regisztráció: 1005354771

„Regisztrált Tehetségpont” azonosítószáma TP 101 001 073

Adatvédelmi nyilvántartásba vételi határozat száma: NAIH-74706/2014