Get Adobe Flash player
Címlap

Érdeklődjenek pályázataik felől

Az Erzsébet programban pályázók további teendői

Hírforás, videó: Kanizsa TV

 

Európa legnagyobb szociális üdülési programja, az Erzsébet- program 2012 óta az egészség megőrzéséhez szükséges aktív kikapcsolódás elősegítése érdekében kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasokra is. A számukra idén megnyílt kiírásokra négy hét leforgása alatt több tízezren pályáztak. Nagykanizsán kb. 700 fő adta be támogatási igényét, a Civil Iroda által működtetett Erzsébet- program Pályázati Ponton keresztül több mint 300 fő. A részletekről és a nyertes pályázókat érintő további teendőkről szerdán, sajtótájékoztatón számolt be Budavölgyi Kálmán a Nagykanizsai Civil Iroda vezetője.

A program nyugdíjasok számára meghirdetett 2015. évi pályázataira Zala megyéből közel 2500 érintett jelentkezett. Az elbírálásról folyamatosan érkeznek a visszajelzések, a feldolgozottság körülbelül 75%-os. Míg a múlt évben a keretösszeg kimerülését követően lezárták a pályázatot, addig az idei évben folyamatosan fogadták a jelentkezéseket a projektidőszak alatt. A beadott pályázatok nagy száma miatt a visszatérő pályázók jelentős részének idén nem tudnak lehetőséget biztosítani. A Civil iroda munkatársai arra kérik az érintetteket, érdeklődjenek pályázataik felől. A gyorsaság azért fontos, hogy az ügyfél az általa kiválasztott helyre és időpontban tudjon elmenni üdülni.

 

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 10 vendég böngészi

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület
Cím: 8800. Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Tel: 20/9313-055, Fax: 93/999-697

E-mail: civilkerekasztal@gmail.com
Web: http://portal.civiliroda.eu/

Számla: UniCredit Bank:
10918001-00000085-
20470004

Adószám:
19282501-1-20
EU adószám: HU-19282501

Elérhetőség:
0620/93-13-055

Törvényszéki nyilvántartási szám: 2159.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00743-2010

Közérdekű önkéntes tevékenység nyilvántartási száma: 01478.

MVH regisztráció: 1005354771

„Regisztrált Tehetségpont” azonosítószáma TP 101 001 073

Adatvédelmi nyilvántartásba vételi határozat száma: NAIH-74706/2014