Get Adobe Flash player
Címlap

Aligvár

A Civil Kerekasztal Egyesület 12. alkalommal táboroztat hátrányos helyzetű gyerekeket

Hírforrás, videó: Kanizsa TV

Bűvészet, tánc, zene és nyaralás. Ez az Alig- vár. Idén újra ingyen táborozhatnak a hátrányos helyzetű gyerekek Zalamerenyén.

A tábort immár 12. alkalommal rendezték meg, ezúttal 22, 9-14 év közötti gyermek részvételével. A táborozók Nagykanizsáról, Böhönyéről illetve Molnáriból érkeztek. A programot évek óra szervezi a Civil Kerekasztal Egyesület, a Zemplén Ifjúsági és Sport Innovációs Egyesület valamint az Aranyfény Civil Egyesület.

Schmidt Gábor:
" A tegnapelőtti előadás tetszett a legjobban, amikor a Lukács Sanyi bácsi énekelt a Magyar Utca Együttestől, az tetszett a legjobban, a végén táncoltam is."

Vuksán Henrietta:
"Első alkalommal vagyok itt az Alig-vár táborban, és nekem az tetszik a legjobban, amikor hajtogatunk, meg tegnap jött egy varázsló, az tetszett a legjobban."

Ruszin Dorottya, segítő:
"Én táborozó voltam, és nagyon szerettem idejárni, ezért úgy gondoltam ha van rá lehetőség akkor később is jönnék, csak mint segítő. Tavaly a Magdi néni hívott is, hogy lehetne segíteni, mondom szuper jó, már alig vártam, hogy jöhessek."

Számos színes program szerepel a tábor kínálatában, a már említett zenés programon és bűvészbemutatón kívül sok más mellett táncot tanultak, sőt strandoltak is a gyerekek. Csütörtök délelőtt Lengyák István, a Magyar Kultúra Lovagja tartott ollóvágta foglalkozást. A "tüdőerősítő szőrősfenekű rakéta" fantázianevű papírjáték méltán nyerte el a gyerekek tetszését.

12 évvel ezelőtt a Civil Kerekasztal Egyesület úgy gondolta, nekik is tenniük kell a gyermek szegénység ellen, ezért hozták létre a jótékonysági tábort.

Budavölgyi Kálmán, táborvezető:

" Amivel többet tud mint az összes többi tábor, kidolgoztunk egy működtetési formát, egy minimális önrész biztosításával, térségi szponzorációs kampány keretében vonzzunk be, illetve hozunk be mindent, ami tulajdonképpen szükséges egy tábornak a megrendezéséhez, a szállástól az étkezésig, a programokig mindent."

A tábor péntek este bankettel zárul majd, szombat reggel utaznak haza a gyerekek.

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 14 vendég böngészi

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület
Cím: 8800. Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Tel: 20/9313-055, Fax: 93/999-697

E-mail: civilkerekasztal@gmail.com
Web: http://portal.civiliroda.eu/

Számla: UniCredit Bank:
10918001-00000085-
20470004

Adószám:
19282501-1-20
EU adószám: HU-19282501

Elérhetőség:
0620/93-13-055

Törvényszéki nyilvántartási szám: 2159.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00743-2010

Közérdekű önkéntes tevékenység nyilvántartási száma: 01478.

MVH regisztráció: 1005354771

„Regisztrált Tehetségpont” azonosítószáma TP 101 001 073

Adatvédelmi nyilvántartásba vételi határozat száma: NAIH-74706/2014