Get Adobe Flash player
Címlap

Kilencszeres köszönet

December 11-én a Halis István Könyvtárban IX. alkalommal került megrendezésre a Társadalmi Felelősségvállalási Konferencia és a Köszönet Napja.

A Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület közösségei által alapított bensőséges összejövetelen, melynek keretében az alapító szervezet visszaemlékezik az elmúlt esztendő legjelentősebb civil megmozdulásaira, majd a szavazatok és az alapító kuratóriuma által megválasztott legaktívabb civil személyeknek átadták „Az év civil önkéntese” , „Az év civil embere”, Az év civil fiatalja”, a legtöbb, és legjelentősebb civil tevékenységet végző csoportnak pedig „Az év civil közössége” erkölcsi díjakat. Ugyancsak e napon köszönte meg elismeréseivel az alapító a nagykanizsai civil klubokat-, egyesületeket-, szervezeteket, civil megmozdulásokat legnagyobb mértékben támogató személyeknek és közösségeknek a munkáját, szponzori-, mecénási tevékenységét, és adja át a a kuratórium által választottak számára „A civilek mecénása”-, valamint „A civilek szponzora” erkölcsi díjakat.

Lengyák István a kerekasztal soros elnöke távollétében Nikolics Zsanna és Farkas Dóra voltak a rendezvény narrátorai.

Az ünnepi köszöntőt Dénes Sándor Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármester tartotta.


Dénes Sándor Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármestere

"Az emberek cselekedeteinek csakis a szándék szabja meg az érdemét, s az önzetlenség teszi tökéletessé."

Beszédét Jean de La Bruyére francia moralista idézetével kezdte, köszöntve a díjazottakat. Fontos, talán a legfontosabb emberi, közösségi feladatunk, hogy kifejezzük köszönetünket mindazoknak az önkénteseknek, közösségeknek, szponzoroknak és mecénásoknak, akik sokat tesznek a társadalomért, sokat tesznek embertársaikért.
Fontos, talán a legfontosabb emberi, közösségi feladatunk, hogy kifejezzük köszönetünket mindazoknak az önkénteseknek, közösségeknek, szponzoroknak és mecénásoknak, akik sokat tesznek a társadalomért, sokat tesznek embertársaikért.
Büszkén mondhatjuk, tisztelt hölgyeim és uraim - a mai nap is bizonyítja, Önök rá a bizonyság hogy Nagykanizsa civil társadalma gazdag és erős.

Engedjék meg, hogy a mai napon mindannyiunk elismeréseként köszönetet mondjak a magam és Nagykanizsa polgárai nevében Önöknek közösségteremtő és formáló akaratukért és cselekedeteikért. És egyben azt is kérem, hogy a jövőben is tevékenykedjenek a város, valamint az itt élők érdekében. Kívánom Önöknek, hogy legyen részük minél több élményben és köszönetben az év minden napján.
Áldott, békés Karácsonyt és. sikerekben gazdag boldog új évet kívánok mindannyiuknak.

Az ünnepi megnyitó teljes szövege.

Ezt követően Gyimes Gyula Zoltán, a Röntgen Kanizsa Kft ügyvezetője egy prezentáció keretében bemutatta cégét és annak működő társadalmi felelősségvállalási gyakorlatát.


Gyimesi Gyula Zoltán a Röntgen Kanizsa Kft. ügyvezetője

„Felelősséggel tartozunk a környezetünkért, a helyi közösségekért, melyben élünk és dolgozunk. Támogatnunk kell a jó ügyeket, jótékonyságot gyakorolunk.”

Az elmúlt másfél évtized alatt támogatott közösségek közt megtaláljuk a nagykanizsai Judó Klubot, az Ants softball csapatot, Kanizsa Vízilabda Sportegyesület, a Nagykanizsai Torna Egylet 1866-ot (amely persze már csak a nevében foglalkozik tornával), a Zalaegerszegi Becsali TUNGSRAM Lakóterületi Sportegyesületet, a Jigoro Kano Judo Alapítvány Nagykanizsa Egyesületet, a dr. Mező Ferenc - Thúry György Gimnázium és Szakképző Iskola Thúry Tagintézmény „Nagy Vagy!” országos versenyen részt vett csapatát, a Kanizsa Dorottya Kórház Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály Gyógytorna Részlegét, a Zala Megyei Kórház Gyermekrehabilitációs Osztályát, a nagykanizsai SZKES Dance Tánccsoportot. A felsoroltak közül több egyesület, csoport a támogató nevét is viseli.
 

A folytatásban Budavölgyi Kálmán a kerekasztal ügyvezető elnöke megtartotta Civil évértékelőjét, aminek keretében az Alig-Vár Jótékonysági Gyermektábor Arany Fokozatú Támogató díjak átadására is sor került.


Budavölgyi Kálmán a kerekasztal ügyvezető elnöke

Budavölgyi Kálmán évértékelőjében főként a nagykanizsai civil iroda által koordinált lakossági szolgáltatásokra, település és közösségfejlesztő tevékenységekre, valamint karitatív programokra tért ki.
Az Önkéntes Ponton 2015-ben jelentkezett közel 200 fő önkéntes 38 ezer munkaórát teljesített a város fejlesztése érdekében.
A Nagykanizsai Nonprofit Központ Tehetség Pont részére az akkreditációs bizottság a térségi akkreditált kiváló tehetség pont státuszt adományozta. A művészeti szakterület vezetőjének Lengyák Istvánnak a munkáját a Bonis Bona – „A nemzet tehetségeiért” díjjal ismerték el.
Az idei évben az általuk működtetett Otthon Melege Pályázati Ponton 102 háztartásba került kedvezményesen új mosógép, 10 millió Ft-ot meghaladó értékben.
Az idén nagyon rövid idő alatt több mint 300 nyugdíjas ügyfélnek adtak lehetőséget a programban való részvételre. Az Erzsébet Program keretében évek óta a civil iroda látja el a legtöbb kanizsai és Kanizsa környéki nyugdíjast szolgáltatásával.

A kerekasztal állandó karitatív szolgáltatásának része a jótékonysági gyermektábor. Évente 1 hétre bezár az általuk működtetett Nonprofit Központ és 20-25 hátrányos helyzetű kisgyermeket visznek el nyaralni az általuk kidolgozott alternatív finanszírozású módszer alkalmazásával. Lényege, hogy egy térségi szponzorációs kampány segítségével teremtik elő a forrást a tábor megrendezéshez, amit önkéntesek bevonásával valósítanak meg.

Majd olyan személyekre hívták fel a figyelmet, akik nélkül nem működne a karitatív mintaprogram. Van 6 olyan vállalkozás, intézmény, mely a kezdetektől együttműködő partnerük karitatív programjukban. Részükre az Alig-Vár jótékonysági Gyermektábor Arany Fokozatú Támogatója címet adományozták.

A díjazottak:
     Zalamerenye Község Önkormányzata
     Koma étterem és pizzéria
     Friskó Jenő
     Vibex Kft.
     Tompos étterem
     GRÁNIT Gyógyfürdő Zrt.


Az Alig-Vár Jótékonysági gyermektábor Arany fokozatú támogatói

Az évértékelő teljes szövege

A díjak átadása előtt az Eraklin Táncklub Egyesület köszöntötte a vendégeket táncával.

Ezt követően elkezdődött a civil díjak átadása. 

     Az év civil személyisége: Tatár Csaba
     Az év civil szervezet: Eraklin Táncklub Egyesület
     Az év önkéntese: Varga Árpádné
     A civilek szponzora: Röntgen Kanizsa Kft.
     A civilek mecénása: Móricz István Béla nyugállományú alezredes és a Kanizsa TV Kft.
     Az év civil fiatalja: Nagykanizsai Gólyalábasok 


A 2015-év civil kitüntetettjei

A közös fotók elkészítése után az év civil embere, Tatár Csaba mondta el pohárköszöntőjét.



A civil kitüntetettek és az Arany fokozatú támogatók közös képe
 
A díjazottak méltatásának teljes szövege

Fotógaléria 

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 17 vendég böngészi

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület
Cím: 8800. Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Tel: 20/9313-055, Fax: 93/999-697

E-mail: civilkerekasztal@gmail.com
Web: http://portal.civiliroda.eu/

Számla: UniCredit Bank:
10918001-00000085-
20470004

Adószám:
19282501-1-20
EU adószám: HU-19282501

Elérhetőség:
0620/93-13-055

Törvényszéki nyilvántartási szám: 2159.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00743-2010

Közérdekű önkéntes tevékenység nyilvántartási száma: 01478.

MVH regisztráció: 1005354771

„Regisztrált Tehetségpont” azonosítószáma TP 101 001 073

Adatvédelmi nyilvántartásba vételi határozat száma: NAIH-74706/2014