Get Adobe Flash player
Címlap

Kanizsai siker

November 28—29-én a Magyar Nemzeti Tanács (Szerbiai), a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete, és a Bácsfeketehegyi (Feketics, Szerbia) Művelődési Egyesület 19. alkalommal rendezte meg Bácsfeketehegyen a Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozót.

A megmérettetésen — mely egyben XI. Kárpát-medencei Csengey Dénes Vers- és Prózamondó Találkozó elődöntője is volt — közel száz ifjú és felnőtt előadó vett részt a magyarok lakta területek szinte minden részéből. Zala megyét a nagykanizsai Hevesi Sándor Versmondó Kör képviselte, melynek tagjai hatalmas sikert arattak.

A magas színvonalat hozó találkozó első napján délelőtt és délután egy-egy verset, prózát kellett előadni a résztvevőknek, melyek alapján a neves szakemberekből álló zsűri (Krizsán Szilvia színművész, Csík Mónika író, költő, Pataki András rendező, a Soproni Petőfi Színház igazgatója, Mess Attila színművész, Vukosavljev Iván színművész, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója, és Nesic Máté színművész) válogatta ki a vasárnapi döntőbe jutott versenyzőket. A hét kanizsai versmondó közül ez csak Németh Zsófiának a Batthyány gimnázium diákjának (aki először vett részt ilyen versenyen) nem sikerült.

A döntőbe jutottaktól vasárnap délelőtt a zsűri ismét megtekintett egy produkciót, s így alakították ki a három életkori kategóriákban a végső sorrendet. Az eredmény kihirdetésénél a nagykanizsai versmondó kör tagjai voltak a legboldogabbak, ami nem is csoda, mert valamennyi döntőbe jutott versenyzőjük díjat nyert.
A gyermek kategóriában Rudics Mátyás (Batthyány-gimnázium) különdíjas lett, Horváth Bendegúz (Letenyei Általános Iskola) pedig a második helyet szerezte meg.

Az ifjúsági kategóriában Baj Bianka lett az első, míg Micsinai Dominik a második helyet érdemelte ki (mindketten a Batthyányi-gimnázium tanulói).

A felnőtt kategóriában Kánya Antalné különdíjat kapott. A győztes Horváth István lett, aki három versmondásával a Dudás Kálmán-díjat is méltán szerezte meg.
A vers és prózamondók felkészítői és kísérői Schmidt István Radnóti-díjas rendező, Horváth István Radnóti- és most már Dudás Kálmán-díjas versmondó, valamint Lengyák István, a magyar kultúra lovagja voltak. Az elődöntők zsűrizéseit követően ők tesznek majd javaslatot arra is, hogy az ifjúsági és felnőtt kategóriák résztvevői közül kik legyenek azok, akik 2016-ban a XI. Kárpát-medencei Csengey Dénes Vers- és Prózamondó Találkozó nagykanizsai döntőjére meghívást kapjanak.

Hírforrás: kanizsahir.hu
 

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 16 vendég böngészi

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület
Cím: 8800. Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Tel: 20/9313-055, Fax: 93/999-697

E-mail: civilkerekasztal@gmail.com
Web: http://portal.civiliroda.eu/

Számla: UniCredit Bank:
10918001-00000085-
20470004

Adószám:
19282501-1-20
EU adószám: HU-19282501

Elérhetőség:
0620/93-13-055

Törvényszéki nyilvántartási szám: 2159.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00743-2010

Közérdekű önkéntes tevékenység nyilvántartási száma: 01478.

MVH regisztráció: 1005354771

„Regisztrált Tehetségpont” azonosítószáma TP 101 001 073

Adatvédelmi nyilvántartásba vételi határozat száma: NAIH-74706/2014