Get Adobe Flash player
Címlap

Rendőr-Mikulás

A nagyszakállú rend őre több helyszínen feltűnt a városban.

Mikulás, a rend őre. Azok, akiknek péntek reggel a Hevesi Sándor Általános Iskola környékén akadt dolguk, az intézmény melletti gyalogátkelőhelyen a Mikulással találkozhattak.
A Rendőr-Mikulás idén is útra kelt Nagykanizsán. A reggeli csúcsforgalomban a krampusz és egy egyenruhás rendőr kíséretében köszöntötte a közlekedőket.
„Köszönjük szépen, kellemes ünnepeket! Énekeljünk is?”
Nemcsak a gyerekek kaptak a szaloncukorból, korra való tekintet nélkül mindenkinek jutott ajándék a Rendőr-Mikulás zsákjából.
Borsos Józsefné:
„Főleg a gyerekeknek ez nagyon megható, és tetszik nekik, hogy látják a Mikulást. Meg hát egy szép gesztus is.”
A Zala Megyei Baleset-megelőzési Bizottság kezdeményezésére és támogatásával kel évről évre útra a Rendőr-Mikulás, hogy a biztonságos közlekedés szabályaira hívja fel a figyelmet.
„És hogyan kell a buszon közlekedni?”
Ha már a közelben járt, a Hevesi-iskolába is ellátogatott a Rendőr-Mikulás, ahol az első osztályosokkal találkozott.
Novák Ramóna:
„Azt mondta, a rendőr, hogy úgy közlekedjünk, hogy háromszor nézzünk körül.”
A gyalogos közlekedés szabályai mellett a téli közlekedés veszélyeiről is szó esett, majd az ajándékokkal teli puttonyé lett a főszerep. A Rendőr-Mikulás később – más iskolák mellett - a kórház gyermekosztályát is felkereste.

Hírforrás, videó: Kanizsa TV

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 20 vendég böngészi

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület
Cím: 8800. Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Tel: 20/9313-055, Fax: 93/999-697

E-mail: civilkerekasztal@gmail.com
Web: http://portal.civiliroda.eu/

Számla: UniCredit Bank:
10918001-00000085-
20470004

Adószám:
19282501-1-20
EU adószám: HU-19282501

Elérhetőség:
0620/93-13-055

Törvényszéki nyilvántartási szám: 2159.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00743-2010

Közérdekű önkéntes tevékenység nyilvántartási száma: 01478.

MVH regisztráció: 1005354771

„Regisztrált Tehetségpont” azonosítószáma TP 101 001 073

Adatvédelmi nyilvántartásba vételi határozat száma: NAIH-74706/2014