Get Adobe Flash player
Címlap

Közösségi összefogással újulna meg a Kossuth tér

 A Civil Kerekasztal kezdeményezésére a mai napon közösségi tervezési műhely alakult, abból a célból, hogy egy széles összefogás révén újítsák meg a nagykanizsai Kossuth teret.

Az Ökotárs Alapítvány a MOL-lal együttműködve ismét meghirdette 2 fordulós pályázatát a közösségi funkciójú zöld területek létesítésére, fejlesztésére és rehabilitációjára.

 
A Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület, partnerszervezeteivel eddig két alkalommal vett részt ezen a pályázaton, és mindig sikeresen. Első nekifutásra a Sétakert megtisztítására, valamint növényzetének és kerti bútorainak megújítására pályáztak. 2010-es nyertes pályázatukkal az 56-os Emlékkert és a Kálvin tér rehabilitációját fejezték be sikeresen, s adták át májusban kis ünnepség keretében a felújított parkokat.
 
alt
 
Az idén kiírt pályázat segítségével a Kossuth tér megújulását szeretnék elősegíteni. Ezzel kapcsolatban tartottak ma megbeszélést a helyszínen a Kossuth Óvoda és a tűzoltóság képviselői, Deák Varga Dénes városi főépítész, Horváth István a városközpont rehabilitációjának divízió vezetője, Kálovics Andrea városgondnok kertészmérnök, Szőlősi Márta a városrész önkormányzati képviselője, valamint az egyesület munkatársai.
 
alt
 
Az összejövetelen megfogalmazódott, hogy a Kossuth térre vonatkozóan egy hosszú távú kertészeti, közlekedési és városrendezési terv kialakítása lesz szükség. A résztvevők szeretnék, ha a Szentháromság szobor kiváltásaként ide kerülhetne, az un. Török kút. Kívánatos lenne a Kisfaludi utcai járdák meghosszabbítása egészen a kórház előtti járdákig, gyalogátkelő helyek kialakítása, valamint a kórház előtti parkoló jobb közlekedésének megoldására érdekében a beálló útnak a vasútárok felé történő megnyitása. Szeretnék új játékokkal megújítani a játszótéri részt. Az is felmerült, hogy a tűzoltóság épületében található Tűzoltó múzeum a parkban szabadtéri látványosságokkal bővülhetne. Igény lenne egy ivókútra (vagy a török kút ivókútként történő működtetésére), a park bútorainak cseréjére, továbbá arra is, hogy a tűzoltóság udvarából kivezető szolgálati úttest mellett készüljön el egy járda a gyalogosok részére. A program keretében új növények, fák, díszcserjék, egynyári virágok elültetésére is sor kerülne.
 
A megbeszélésen résztvevők megegyeztek abban, hogy terveiket két héten belül írásban rögzítik, s felkérik Szőlősi Márta képviselőasszonyt, hogy az augusztusi önkormányzati ülésen terjessze azokat képviselőtársai elé. A Civil Kerekasztal Egyesület pedig ennek megfelelően nyújtja be pályázatát az Ökotárs Alapítványhoz.
 
A résztvevők kérik a város polgárait, hogy javaslataikkal ők is járuljanak hozzá az akció sikeréhez. A javaslatokat a Civil irodára kérjük eljuttatni. Nagykanizsa, Kálvin tér 5.,
E-mail Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. .

 

 

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 6 vendég böngészi

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület
Cím: 8800. Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Tel: 20/9313-055, Fax: 93/999-697

E-mail: civilkerekasztal@gmail.com
Web: http://portal.civiliroda.eu/

Számla: UniCredit Bank:
10918001-00000085-
20470004

Adószám:
19282501-1-20
EU adószám: HU-19282501

Elérhetőség:
0620/93-13-055

Törvényszéki nyilvántartási szám: 2159.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00743-2010

Közérdekű önkéntes tevékenység nyilvántartási száma: 01478.

MVH regisztráció: 1005354771

„Regisztrált Tehetségpont” azonosítószáma TP 101 001 073

Adatvédelmi nyilvántartásba vételi határozat száma: NAIH-74706/2014