Get Adobe Flash player
Címlap

Alig-Vár Gyermektábor

Idén nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a hátrányos helyzetű gyermekek részére szervezett tábor.

A központi táborhelyszín a korábbi évek gyakorlatának megfelelően újra a zalamerenyei kultúrház volt, ami kiinduló pontja volt a különféle programoknak. A rendezvény idén nemzetközivé vált, mivel a résztvevő 20 kisgyermek közül 2 Horvátországból érkezett, a rijekai Baross Magyar Kultúrkör együttműködése révén. Az égiek azonban nem kényeztették el a résztvevőket, végig hideg, szeles, borús volt az idő, így a zalakarosi fürdések elmaradtak. A kiesett napsütéshez kötött programokat azonban kreatív foglalkozásokkal ellensúlyozták a szervezők. Emellett mivel több kisgyermek megbetegedett, az egészségesen maradtak védelmében, 1,5 nappal előbb fejeződött be a tábor.

 

Galéria
 

A programok közt kézműves, sport és rekreációs foglalkozások szerepeltek. Lengyák Pista bácsi ollóvágtára, és bűvészmutatványokra, míg Zomori Katalin lufi hajtogatásra tanította a táborozókat. Selmeczi Zsófia a Zala Megyei Önkéntes Centrum projektmenedzsere az önkéntességről tartott tájékoztatót, majd a témához kapcsolódó játékkal zárult a program. Zalakaros nevezetességeit a Dottó kisvonat körútján ismerhették meg. Ellátogattak a Pálos malomba ahol Kőhalmi Béla és felesége látta vendégül a csoportot. A Nyugat-magyarországi Egyetem rekreációs szakos hallgatói rekreációs és sportfoglalkozásokat rendeztek a táborhelyszínen. Lukács Sándor vidám dalokat adott elő repertoárjából, majd közös énekléssel zárult az előadás. A szomszédos település város napi programsorozatának részeként ellátogatott Zalamerenyére, Zalakaros testvérvárosának az ausztriai Asperhofen küldöttsége, akik egy lábtoll-labda bemutatót követhettek végig a kultúrház udvarán. Az Aranyfény Civil Egyesület és egy keszthelyi vállalkozó felajánlása révén játékokat és divatos ruhákat kaptak a gyermekek.
 
A Nagykanizsai Civil Kerekasztal és a Zemplén Ifjúsági Egyesület menedzselte a programot, egy általuk kidolgozott alternatív finanszírozási módszer segítségével, aminek a lényege, hogy egy térségi szponzorációs kampány segítségével teremtik elő a szükséges forrásokat a tábor rendezéséhez. Az Alig-Vár Tábor protokollját, mint egy „szociális franchise” rendszert kidolgozták, és szívesen átadják azt, más érdeklődő szervezet, intézmény részére, akik hasonló program megvalósítását tervezik.
 
A rendezők elhatározták, hogy kisgyermekek részére a korábbi évek gyakorlatának megfelelően decemberben újra megrendezik az Alig-Vár találkozót, amikor újra közösen töltenek el egy napot, felelevenítve a nyári élményeket. Emellett a felajánlották a küldő szervezeteknek, intézményeknek, hogy jövőre újra lehetőséget adnak ugyanezen célcsoportnak a táborozásra.

 

 

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 12 vendég böngészi

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület
Cím: 8800. Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Tel: 20/9313-055, Fax: 93/999-697

E-mail: civilkerekasztal@gmail.com
Web: http://portal.civiliroda.eu/

Számla: UniCredit Bank:
10918001-00000085-
20470004

Adószám:
19282501-1-20
EU adószám: HU-19282501

Elérhetőség:
0620/93-13-055

Törvényszéki nyilvántartási szám: 2159.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00743-2010

Közérdekű önkéntes tevékenység nyilvántartási száma: 01478.

MVH regisztráció: 1005354771

„Regisztrált Tehetségpont” azonosítószáma TP 101 001 073

Adatvédelmi nyilvántartásba vételi határozat száma: NAIH-74706/2014