Get Adobe Flash player
Címlap

Új Civil Törvény

Civil elkötelezettség, társadalmi felelősségvállalás.

 

 

Szakmai konferencia

Tervezett időpont: 2012. január 26. csütörtök
Helyszín: Kinnarps House Konferenciaközpont
(1133 Budapest, Váci út 92.)

A Parlament 2011. december 15-én fogadta el az új Civil Törvényt, amely egyszerűbb, hatékony, igazságos, átláthatóbb rendszert teremtve, alapvetően átalakítja a Magyarországon bejegyzett, mintegy hetvenezer civil szervezet jövőjét és lehetőségeit. Az egyesületek, alapítványok támogatását is új alapokra helyező törvény egyik fontos célja, hogy a közhasznúság szigorúbb megfogalmazásával, a nemzeti együttműködést kiemelten támogatva, biztosítsa a civil társadalom értékmegőrző és újérték-teremtő képességének fennmaradását.

Tervezett program:
10.00        Dr. Csizmadia László elnök, Civil Együttműködési Tanácskozás (CET): Az új civil törvény stratégiai küldetése és legfontosabb stratégiai elemei.
10.40        Dr. Hidas János főigazgató, Wekerle Sándor Alapkezelő: A hazai költségvetési forrásból megvalósuló civil és társadalmi felzárkózással kapcsolatos pályázatok elbírálásának szempontjai.    
11.20        Warvasovszky Tihamér alelnök, Állami Számvevőszék: A civil szervezetek tevékenysége az Állami Számvevőszéki vizsgálat tükrében.       
12.00         Kávészünet    
12.30        Fertetics Mandy Dreher fenntartható fejlődés vezető, Sörgyárak Zrt.: Az érem két oldala: civil munka a multi szemével, multinacionális cégek elvárásai a civil szervezetek szemével.  
13.00        Pogány Éda vállalati kapcsolatok igazgató, Coca-Cola Beverages Magyarország Kft.: A CSR szemlélet kialakítása és a munkavállalói szemléletváltozás multinacionális környezetben. A Coca-Cola civil szervezetekkel kialakított együttműködésének stratégiája.      
13.30        Miha Tamás ügyvezető igazgató, Human Dialog Kft.: Hatékony marketing kommunikáció - eredményes civil tevékenység és adománygyűjtés.       
14.00         Ebédszünet /kávé, üdítők, szendvicsek/       
14.40         A sikeres önkéntes - volunteering - munka példái (egyeztetés alatt)
15.20        Semperger Dorogi Kinga, ügyvezető igazgató Projectmine Kft.: A civil szféra számára 2012-ben elérhető pályázati források részletes bemutatása.

Jelentkezéshez: KATTINTSON IDE!
Az online módon tett jelentkezés megrendelésnek minősül és fizetési kötelezettséggel jár! Lemondás 8 munkanappal a rendezvény előtt írásban lehetséges.
Regisztrációs díj: 12.000 Ft + áfa

Elérhetőség:
Üzleti Konferencia Központ -1095 Budapest,
Hajóállomás u. 1. Tel.: +361-323-3141
www.uzletikonferencia.com

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 9 vendég böngészi

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület
Cím: 8800. Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Tel: 20/9313-055, Fax: 93/999-697

E-mail: civilkerekasztal@gmail.com
Web: http://portal.civiliroda.eu/

Számla: UniCredit Bank:
10918001-00000085-
20470004

Adószám:
19282501-1-20
EU adószám: HU-19282501

Elérhetőség:
0620/93-13-055

Törvényszéki nyilvántartási szám: 2159.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00743-2010

Közérdekű önkéntes tevékenység nyilvántartási száma: 01478.

MVH regisztráció: 1005354771

„Regisztrált Tehetségpont” azonosítószáma TP 101 001 073

Adatvédelmi nyilvántartásba vételi határozat száma: NAIH-74706/2014