Get Adobe Flash player
Címlap

NEA képzés meghívó

altA Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium valamint a Wekerle Sándor Alapkezelő tisztelettel meghívja Önt a "A Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) és a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) jogszabályi környezetének módosulásához kapcsolódó, egységes és hatékony gyakorlati jogalkalmazást elősegítő országos képzési program" (ÁROP-2.2.10-10-2010-0001) keretében megrendezésre kerülő szakmai képzésre.

Az elméleti és gyakorlati képzés során a civil jogi szabályozás változásairól, a civil támogatási rendszer új szabályairól, a NEA szervezetéről és működéséről a minisztérium illetékesei fognak beszélni.

A pályáztatási folyamatot, valamint az EPER pályáztatási rendszert a Wekerle Sándor Alapkezelő munkatársai mutatják be gyakorlati szempontokból a szervezeteknek.

A képzés Európai Uniós forrásból valósul meg, erre való tekintettel a résztvevőknek nem kell képzési költségtérítést fizetniük.

Sajnos technikai okok és rendelkezésünkre álló limitált infrastruktúra miatt, előre láthatólag nem tudunk valamennyi jelentkezőnek helyet biztosítani a választott oktatásaink alkalmával, illetve a nagy létszámú jelentkezés miatt a budapesti helyszínen civil szervezetenként csak egy résztvevő részvételére van lehetőség.

A képzésen részt venni csak érvényes regisztrációt követően lehet.

 

Regisztrálni az alábbi elérhetőségen lehet:
www.wekerle.gov.hu honlapon "NEA képzés regisztráció" címszó alatt.

Regisztráció megnyílásának ideje: 2012.02.23 12:00

Mellékletként csatoljuk a képzések időpontjait, helyszíneit

Üdvözlettel
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Wekerle Sándor Alapkezelő

 

 

Időpontok
 
 
február 27. (hétfő)
Budapest
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Wekerle Sándor Alapkezelő 1088 Budapest, Múzeum u. 17.
 
Kaposvár
Somogy Megyei Kormányhivatal, 7400 Kaposvár, Csokonai u. 3.
 
február 28. (kedd)
Sopron
Pedagógusok Művelődési Háza 9400 Sopron Petőfi Sándor tér 3.
Debrecen
Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal (4024 Debrecen Piac u. 54. Árpád terem)
 
február 29 (szerda)
Veszprém
8200 Veszprém, Megyeház tér 1. (Megyeháza)
Pécs
Megyei Önkormányzat 7621 Pécs, Papnövelde utca 5.
 
március 1 (csütörtök)
Kecskemét
Bács Kiskun Megyei Kormányhivatal 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér. 3 sz. Kormányhivatal  nagyterem.
Békéscsaba
Megyei Intézményfenntartó Központ, Békéscsaba Derkovits sor 2. (Megyeháza épülete)
 
március 2. (péntek)
Szombathely
Martineum Felnőttképző Akadémia, Szombathely, Karmelita u. 1.
Eger
Eger, Kossuth Lajos u. 9.
 
március 6.
(kedd)
Nyíregyháza
Sóstó Park Hotel - 4431 Nyíregyháza - Sóstógyógyfürdő, Tölgyes utca 68.
március 7. (szerda)
Salgótarján
Salgótarján 3100, Rákóczi u. 36.(Megyeháza nagyterme).
Szolnok
Megyeháza, 5000 Szolnok, Kossuth Lajos u. 2.
 
március 8. (csütörtök)
Győr
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal 9020 Győr Árpád u. 28-32. Megyeháza díszterme
Hódmezővásárhely
 
március 9. (péntek)
Érd
Polgármesteri Hivatal Közgyűlési Terme 2030 Érd, Alsó út 1-3.
Tatabánya
KPVDSZ Művelődési Ház, 2800 Tatabánya, Kós Károly u. 17/a
 
március 12. (hétfő)
Szekszárd
Pécsi Tudományegyetem, Illyés Gyula Főiskolai Kar, 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 1.
Zalaegerszeg
 Deák Ferenc terem, Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 10.
 
 
Budapest
 
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Wekerle Sándor Alapkezelő 1088 Budapest, Múzeum u. 17.
 
március 13. (kedd)
Nagykanizsa
Hevesi Sándor Művelődési Központ Kamaraterme (Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-7.)
Dunaújváros
Polgármesteri Hivatal 2401 Dunaújváros, Városháza tér 2. C épület, Színházterem.
 
március 14. (szerda)
Székesfehérvár
Fejér Megyei Kormányhivatal, 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 9.
 
 
 
 
 


 

 

 

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 14 vendég böngészi

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület
Cím: 8800. Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Tel: 20/9313-055, Fax: 93/999-697

E-mail: civilkerekasztal@gmail.com
Web: http://portal.civiliroda.eu/

Számla: UniCredit Bank:
10918001-00000085-
20470004

Adószám:
19282501-1-20
EU adószám: HU-19282501

Elérhetőség:
0620/93-13-055

Törvényszéki nyilvántartási szám: 2159.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00743-2010

Közérdekű önkéntes tevékenység nyilvántartási száma: 01478.

MVH regisztráció: 1005354771

„Regisztrált Tehetségpont” azonosítószáma TP 101 001 073

Adatvédelmi nyilvántartásba vételi határozat száma: NAIH-74706/2014