Get Adobe Flash player
Címlap

Táblaíró

Az volt a szerencse, hogy a barokk oltár ripityára tört. Mármint amikor kidobták a látóhegyi kápolnából. Az arra járók nyilván macerásnak találták egyenként összeszedni a darabjait, így a kirakott fabútorok közül csak a nagyobbaknak kelt lába. Ha az oltár is épségben marad, valószínűleg egy kályhában végezte volna. Ehelyett arra várt ott a földön, hogy megmentsem.

Tarnóczky Attila éppenséggel nem restaurátor vagy képzőművész. Talán inkább önkéntes örökségvédő. A 66 éves nyugdíjas pedagógus-politikus a közelmúltban Podmaniczky-díjat kapott. Az elismerést a Város- és Faluvédők Szövetsége adományozza azoknak a magánszemélyeknek, akik foglalkozásuktól, munkahelyi kötelezettségüktől függetlenül a legtöbbet teszik a kulturális örökség védelmében.

 

A nagykanizsai látóhegyi kápolna barokk oltárának megmentése kétségtelenül fontos mozzanata Tarnóczky Attila városvédő munkásságának, saját maga is úgy érzi, hogy ezzel megkoronázta eddigi tevékenységét. Hónapokon át csak az oltár rekonstrukciójával foglalkozott, az 1700-as években készült darab elemeit egyenként vette kezelésbe, majd fénykép alapján állította újra össze. Attól nem tartott, hogy esetleg nem lesz elég szakszerű a munkája.

– Először is nem szenvedek önbizalomhiányban, másrészt, ha nem veszem saját kezembe a dolgot, a faoltár már megsemmisült volna – mondja.

Kanizsán évtizedeken át fizika–kémia szakos középiskolai tanárként tartották számon Tarnóczky Attilát, akiből aztán az utóbbi húsz évben a város egyik meghatározó politikusa, majd az egyik legaktívabb lokálpatriótája lett. Kacskaringós életpályájával mintha csak a Tarnóczky család hagyományai előtt kívánt volna tisztelegni: az elmúlt évszázadban látványos felemelkedések és drámai bukások kísérték a família sorsát.

A kispolgári létből induló vasutas nagyszülők kereskedőt faragtak a fiukból – Tarnóczky Attila édesapjából –, aki főként háztartási eszközöket, konyhai árukat forgalmazott, de nagy tételben bármit hajlandó volt megvenni-eladni. A családi legendárium szerint a Harmadik Birodalom a mai napig tartozik egy vagonnyi szájharmonikával a Tarnóczky-örökösöknek. A hangszereket ugyanis az édesapa még 1945-ben Németországból rendelte meg, ki is fizette előre, ám az áru a zűrzavaros időkben már nem érkezett meg Magyarországra. Ezt az üzleti kudarcot ugyan még kiheverte volna a nagykanizsai kereskedőcsalád, a második világháború utáni rendszerváltozást azonban már nem élte túl a Tarnóczky-féle nagykereskedés.

Tarnóczky Attilát – származása alapján – a hatvanas évekig az úgynevezett egyéb kategóriába sorolták. Édesanyja háztartásbeliként nevelte három gyermekét, a polgári életmódját feladni kényszerülő édesapából pedig díszárukészítő kisiparos lett.

– Hivatalosan ezt a titulust használta, valójában kegytárgyakat gyártott. Hétvégenként engem is magával vitt: búcsúról búcsúra jártuk az országot, segítettem neki pakolni meg árulni. Rendkívül kalandosnak találtam, hogy pajtákban aludtunk, néha a stand alatt a földön. Az apám kevésbé élvezte a dolgot, számára ez jelentős visszalépés volt a korábbi egzisztenciájához képest. Nem csoda, hogy nem lett a rendszer barátja.

Tarnóczky Attila úgy emlékszik, gyerekfejjel semmi furcsát nem talált abban, hogy miközben az iskolában felkötötte a kisdobos-, majd az úttörőnyakkendőt, odahaza az egész család a Szabad Európát hallgatta, és lelkesen szidta a rendszert. Először akkor érezte, hogy az „egyéb besorolás” nem a legelőnyösebb, amikor – nyolc diáktársával ellentétben – nem vették fel a kanizsai olajipari technikumba, pedig ő volt a legjobb tanuló az osztályban.

Így aztán az akkor kevésbé népszerű Batthyány gimnáziumot végezte el. Az érettségi után néhány évvel váratlanul megnyílt előtte az egyetemi felvétel lehetősége: édesapja elhunyt, édesanyja pedig – hogy eltarthassa a családot – munkásnő lett, csomagolóként kapott állást a kanizsai ostyagyárban. Az egyedülálló munkásszülő gyermekévé avanzsált fiatalember nemcsak, hogy egyetemistává válhatott, de munkáskáderként még 800 forintos ösztöndíjat is kapott, ami alig volt kevesebb, mint az édesanyja fizetése.

Tarnóczky Attila életét egyszerre jellemezte a hűség és a csapongás. Bizonyos dolgokban ragaszkodott a tradíciókhoz, így például csak egyszer nősült, negyven éve él boldog házasságban pedagógus feleségével. Hasonlóan hűséges a tanári hivatásához is, egész életében egyetlen iskolában, a kanizsai Mező Ferenc Gimnáziumban tanított.

Ami viszont a hobbijait illeti, sokszor tudott beleszeretni olyan dolgokba, amelyeknek aztán később könnyedén búcsút intett. Persze ezek sem számítottak futó kalandoknak. A sakkozást például évtizedeken át versenyszerűen űzte, négyszer lett városi bajnok, egészen a mesterjelölt szintig jutott. Hosszú éveken át a sziklakertépítés volt a mániája, mígnem a dereka – pontosabban a folyamatos kúszó-mászó gyomlálás – miatt feladta ezt a szenvedélyét is.

Rossz nyelvek szerint a politikai pályafutását is a csapongás jellemezte. Tény, hogy Kanizsán alapító tagja volt az MDF-nek, később az MDNP-ben politizált, utána a Fidesz tagja lett, végül függetlenként fejezte be politikai karrierjét. Volt országgyűlési képviselő, városatya és alpolgármester is – mindig más színekben.

– Az csak látszat, hogy szélkakasként változtattam volna a nézeteimet – mondja. – Valójában a politikai ízlésem az elmúlt évtizedekben semmit sem változott, ma is nemzeti liberálisnak vallom magam. Nem én alakultam át folyton, hanem azok a pártok, amelyekhez ideig-óráig tartoztam.

Miután 2006-ban kiszállt a politikából, belevetette magát a városvédő munkába. Valójában már évtizedekkel korábban is kacérkodott ezzel a tevékenységgel, a hetvenes években például helyi aláírásgyűjtést szervezett, hogy az egykori Fekete Sas gyógyszertár felszerelését ne szállítsák át Zalaegerszegre. Akkoriban ez a fajta kiállás teljességgel szokatlan volt, viszont sikerrel járt: a patika bútorzatát ma is a kanizsai múzeumban őrzik.

A kilencvenes évek közepén Tarnóczky Attila kezdeményezésére sikerült megakadályozni, hogy elbontsák a városi kórház csaknem kétszáz éves öntöttvas kerítését.

– Mivel az önkormányzatnak nem volt pénze a felújításra, így a vállalkozókhoz fordultam – mondja. – Saját magamról is tudom, hogy az emberi hiúság komoly mozgatóerő, így sorra jártam a kanizsai vállalkozókat azt kérve, finanszírozzák egy-egy elem rekonstrukcióját, cserébe a cégük neve rákerülhet kerítésre. A hiúságon túl persze azt is felismerték, hogy reklámértéke van annak, ha a gáláns adakozó nevét megismeri az egész város.

Nemcsak a kórházi kerítés, hanem később a főtéri szökőkút, a harangjáték és még sok más fontos kanizsai relikvia újult meg Tarnóczky Attila szponzorszerző tevékenysége nyomán. Mint mondja, az örökségvédelemnek van egy olyan szelete, amelyre soha nem írnak ki pályázatot, amikor egy-egy feladat megoldásához néhány tízezer vagy százezer forintra lenne szükség. Ilyenkor nincs más megoldás, mint személyesen felkeresni és meggyőzni azokat, akik segíthetnek.

Tarnóczky Attila legnagyobb szabású városvédő vállalkozása a kanizsai táblarendszer létrehozása volt. Először 2003-ban jelent meg Kanizsa belvárosában az egyik falon tábla, amely összefoglalta az adott épület történetét. Hogy ki építtette, ki tervezte, kik laktak benne, kötődik-e hozzá valamilyen nevezetes helyi esemény? Azóta 120 ilyen tábla díszíti az épületek falait. Mindegyiket más-más cég, illetve magánszemély állíttatta Tarnóczky Attila kérésére és útmutatásai alapján. Aki ma végigsétál Kanizsán, pusztán a táblák információi alapján átfogó várostörténeti kurzusban részesülhet. A nyugdíjas pedagógus bízik benne, hogy a „táblás házak” az időnek is jobban ellenállnak, vagyis az ilyen épületeket kevésbé fenyegeti majd a lebontás veszélye, mint a jelöletlen társaikat.
Névjegy

TARNÓCZKY ATTILA 1945-ben született Nagykanizsán. 1963-ban érettségizett a helyi Batthyány gimnáziumban, 1971-ben diplomázott az ELTE-n fizika–kémia szakon. 1990 és 1994 között Nagykanizsa országgyűlési képviselője volt, 1998 és 2002 között a város alpolgármestere. Ezt a nyolc évet leszámítva végig az első munkahelyén, a kanizsai Mező Ferenc Gimnáziumban dolgozott, ahonnan 2006-ban ment nyugdíjba. Feleségével két gyermeket neveltek fel. Várostörténeti munkáját az 1200 oldalas, Hol mi? Kanizsai házak és lakói című kiadványban publikálta, amely ingyenesen letölthető a holmi.nagykar.hu weboldalról.
Hírforrás: nol.hu

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 21 vendég böngészi

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület
Cím: 8800. Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Tel: 20/9313-055, Fax: 93/999-697

E-mail: civilkerekasztal@gmail.com
Web: http://portal.civiliroda.eu/

Számla: UniCredit Bank:
10918001-00000085-
20470004

Adószám:
19282501-1-20
EU adószám: HU-19282501

Elérhetőség:
0620/93-13-055

Törvényszéki nyilvántartási szám: 2159.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00743-2010

Közérdekű önkéntes tevékenység nyilvántartási száma: 01478.

MVH regisztráció: 1005354771

„Regisztrált Tehetségpont” azonosítószáma TP 101 001 073

Adatvédelmi nyilvántartásba vételi határozat száma: NAIH-74706/2014