Get Adobe Flash player
Címlap

Hírek - 2014.04.16.

"Részvétel a távolból" távoktatási tanfolyam az interneten ingyen - Levélváltás a Norvég Civil Támogatási Alap kapcsán - Nagy lépést tett a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány - Ezer pár cipő nagy szám - Saját weboldalt készíthet távoktatási tanfolyamunkon

"Részvétel a távolból" távoktatási tanfolyam az interneten ingyen
A „Részvétel a távolból” program célja, hogy egy-egy eseményt a lehető legegyszerűbb eszközökkel elérhetővé lehessen tenni az interneten azok számára is, akik valamilyen oknál fogva nem lehetnek jelen.
A tanfolyam során a résztvevők megismerhetik azokat az eszközöket, amelyek segítségével azok is a rendezvényen érezhetik magukat, akik az interneten követik azt.
Az említett eszközökkel sokféle módon - fotó, film összefoglalók, írott jegyzetek, élő közvetítés - lehet érzékeltetni a távollevőknek, hogy mi minden történik az eseményen. Ezek használatát mind megtanulhatja a tanfolyamon.
Többen is résztvehetnek egy-egy szervezetből, hiszen egy esemény megjelenítése a neten többek együttműködését igényli.
Javasoljuk, hogy vegyen részt a szervezetükből egy jó szervező, egy informatika iránt érdeklődő és egy "jó tollú", írni, szerkeszteni szerető taguk. Bővebben:
http://reszvetel-tanfolyam.kka.hu

Levélváltás a Norvég Civil Támogatási Alap kapcsán
Az első levélről szerdán (2014.04.09) olvashattunk:
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár levelet írt a norvég kormány fejlesztésért felelős tagjának.

http://hvg.hu/gazdasag/20140409_Lazar_Janos_nekiment_a_norveg_alapnak
soremeles

Majd az Ökotárs honlapján válasz jelent meg a Miniszterelnökség állításaira:

http://norvegcivilalap.hu/hu/node/8050
soremeles

Pénteken az Index összefoglalta a történteket:

http://index.hu/belfold/2014/04/11/a_szazadveg_akarta_a_norveg_penzeket/

Nagy lépést tett a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány
Olyan távolinak tűnik az alapítvány indulása, olyan sok minden történt kezdeményezéseik következtében ezért szinte hihetetlen, hogy mindössze három éve jött létre.
>>>

Ezer pár cipő nagy szám
A Centerke Adományozói Központ a Mátrix Közhasznú Alapítvány általműködtetett támogató hely, ahova bárki betérhet, aki szociális helyzete miatt nem tudja megoldani a ruházkodását, vagy más problémákkal küszködik.
>>>

Saját weboldalt készíthet távoktatási tanfolyamunkon
Weboldalkészítő távoktatási tanfolyamot indítunk az interneten január 6-án azoknak a vállalkozásoknak, személyeknek, intézményeknek és szervezeteknek, akiknek még nincs honlapjuk és azt maguk szeretnék megcsinálni.
A tanfolyam során Ön egyszerű eszközökkel elkészíti honalapját egy ingyenes tárhelyet is tartalmazó szolgáltatás a www.wordpress.com segítségével.
A tanfolyam módszere, a mostanában sokat emlegetett csinálva tanulás, amely közvetlenül összeköti a tanultakat a tapasztalattal, mert a tanulóknak a tanultakat azonnal alkalmazniuk kell saját honlapjukon.
További információk:
http://weboldal-tanfolyam.pafi.hu

Pályázatfigyelő eHetilap
Hetente átlagosan 20-25 pályázat jelenik meg.
A pályázati kiírások mellett olyan cikkeket is megjelentetünk, amelyek segítenek eligazodni a pályázatok világában.
Közöljük a pályázatokkal kapcsolatos eseményeket, híreket is.
A tartalomjegyzékből a pályázatok címére kattintva láthatja azok teljes szövegét.

Megtalálható az összes még érvényben lévő pályázat jegyzéke is, mely alapján a korábban megjelentek visszakereshetők.
A korábban megjelent még aktuális pályázatok tárgymutatója alapján egy kattintással a pályázat szövegre ugorhat a Pályázatfigyelő weboldalán.
A pályázati forrás a fejlesztés és a talpon maradás egyik eszköze, ami mindenkinek rendelkezésére áll.
A lap abban segíti az olvasóit, hogy ne a véletlenen múljon, hogy értesülnek-e az aktuális kiírásokról.

A két évtizedes múlttal rendelkező Pályázatfigyelő nyomtatott havilap, a felgyorsult pályáztatás miatt, már nem tarthatott lépést az olvasók igényeivel, ezért 2013 januárjától elektronikus hetilap váltotta fel, ez a Pályázatfigyelő eHetilap, melyet minden hétfőn eljuttatunk az Ön e-mailcímére PDF-formátumban.

Bővebben:
http://hetilap.pafi.hu

Megtanulhat projektet tervezni és pályázatot írni internetes tanfolyamunkon
Az ötlet megfogalmazásától a pályázati űrlapok kitöltéséig az Ön aktuális (pályázati vagy projekt-) ötletét fejlesztve lépésről lépésre saját ritmusában haladhat végig a projekt kidolgozásának folyamatán!

Ajánljuk mindazoknak, akik nyitottak az új ismeretekre, kevés az idejük és kényelmesen, karosszékükben ülve szeretnék élvezni, hogy házhoz jön a tudás!
Aki tud interneten keresztül levelezni és weboldalakat böngészni, annak a tanfolyamon való részvétel nem jelent problémát.
A tanfolyam során elektronikus kapcsolatot tarthat a tanfolyam tanárával.


A képzés tanárai akik segítik Önt:

Kovács Edit közösségfejlesztő
,
Halpern Péter, a Budapesti Gazdasági Főiskola projektvezetés-tanára,
Huszerl József, a Pályázatfigyelő (pafi.hu) főszerkesztője

Tudnivalók és jelentkezés: http://tanfolyam.pafi.hu

Megtanulhat forrásokat szerezni tervei megvalósításához internetes tanfolyamunkon

Az ötlet megfogalmazásától a finanszírozási terv elkészítéséig és annak végrehajtásáig az Ön aktuális ötletét fejlesztve lépésről lépésre saját ritmusában haladhat végig a forrás szerzés folyamatán!
Ajánljuk mindazoknak, akik nyitottak az új ismeretekre, kevés az idejük és kényelmesen, karosszékükben ülve szeretnék élvezni, hogy házhoz jön a tudás!
Aki tud interneten keresztül levelezni és weboldalakat böngészni, annak a tanfolyamon való részvétel nem jelent problémát.

A tanfolyam során elektronikus kapcsolatot tarthat a tanfolyam tanárával.
A képzés tanárai akik segítik Önt:
Kovács Edit közösségfejlesztő,
Huszerl József, a Pályázatfigyelő (www.pafi.hu) főszerkesztője
Tudnivalók és jelentkezés:
http://forrasteremtes-tanfolyam.pafi.hu 

 

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 17 vendég böngészi

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület
Cím: 8800. Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Tel: 20/9313-055, Fax: 93/999-697

E-mail: civilkerekasztal@gmail.com
Web: http://portal.civiliroda.eu/

Számla: UniCredit Bank:
10918001-00000085-
20470004

Adószám:
19282501-1-20
EU adószám: HU-19282501

Elérhetőség:
0620/93-13-055

Törvényszéki nyilvántartási szám: 2159.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00743-2010

Közérdekű önkéntes tevékenység nyilvántartási száma: 01478.

MVH regisztráció: 1005354771

„Regisztrált Tehetségpont” azonosítószáma TP 101 001 073

Adatvédelmi nyilvántartásba vételi határozat száma: NAIH-74706/2014