Get Adobe Flash player
Címlap

Hírek - 2014.09.22.

Norvég Civil Támogatási Alap - Részvétel hete 2014 - ÖSSZEBESZÉLÜNK ifjúsági kongresszus - KÖSZ - Felhívás szakértők számára a Norvég Civil Támogatási Alap értékelői listájára való bejelentkezésre - Hasznos információk az Európai Együttműködési projektekhez

Szeretnénk megerősíteni, hogy az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) lebonyolító alapítványainak adószám felfüggesztésével kapcsolatos hírek ellenére az NCTA továbbra is zavartalanul működik.
Az alapkezelő alapítványok a támogatók teljes bizalmát élvezik, s a támogatók elkötelezettek a magyar civil szektor további fejlesztésében, az NCTA továbbvitelében.

I
nformációs napok a szeptemberben meghirdetett pályázatokról >>>

Részvétel hete 2014
Magyarország-szerte, szeptember utolsó hetében az Állampolgári Részvétel Hete keretében mintegy 100 eseményt szerveznek civil szervezetek, közösségek. A sokszínű rendezvényekkel jelentkező eseménysorozat keretében konferenciák, állampolgári találkozók mellett utcai akciók, flashmobok, építő-szépítő események és gyerekprogramok is várják a résztvevőket.
A 10 éve indult program célja, hogy a civil önszerveződő programok erejével a közvélemény figyelmét ráirányítsa a mindannyiunkban szunnyadó közösségi tetterő, a sorsunkat alakító cselekvő állampolgári részvétel fontosságára.
>>>

Az idei ősz folyamán az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara ad otthont október 30-31-én az „Összebeszélünk” címet viselő 1. Ifjúságügyi Kongresszusnak, amelynek célja a fiatalokkal foglalkozó diszciplínák és szakmák közötti diskurzus erősítése és az ifjúságügy egységes megközelítésének elősegítése, melynek fontos eszköze lehet azon szakmák képviselőinek a találkozásra, amelyek részben vagy teljes egészében az ifjúsági korosztállyal foglalkoznak. >>>

Egy program, amiben mindenki megköszönhet valamit
A MOL Új Európa Alapítványa KÖSZ! címmel új pályázati programot hirdet, amelynek célja iskolai közösségi szolgálati projektek megvalósításának támogatása. A támogatásra civil szervezetek pályázhatnak.
>>>

Felhívás szakértők számára a Norvég Civil Támogatási Alap értékelői listájára való bejelentkezésre
Az Ökotárs Alapítvány, az Autonómia Alapítvánnyal, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvánnyal (DemNet) és a Kárpátok Alapítvány-Magyarországgal együttműködve, az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) lebonyolítójaként felhívást tesz közzé szakértők számára a pályázatok értékelői listájára való bejelentkezésre.
>>>

Hasznos információk az Európai Együttműködési projektekhez
A Kulturpont Iroda az Európai Együttműködési projekt területtel kapcsolatban pályázati csomagot állított össze, amely elérhető oldalukon a következő linken
>>>

Megtanulhat forrásokat szerezni tervei megvalósításához internetes tanfolyamunkon
Az ötlet megfogalmazásától a finanszírozási terv elkészítéséig és annak végrehajtásáig az Ön aktuális ötletét fejlesztve lépésről lépésre saját ritmusában haladhat végig a forrás szerzés folyamatán!
Ajánljuk mindazoknak, akik nyitottak az új ismeretekre, kevés az idejük és kényelmesen, karosszékükben ülve szeretnék élvezni, hogy házhoz jön a tudás!
Aki tud interneten keresztül levelezni és weboldalakat böngészni, annak a tanfolyamon való részvétel nem jelent problémát.

A tanfolyam során elektronikus kapcsolatot tarthat a tanfolyam tanárával.
A képzés tanárai akik segítik Önt:
Kovács Edit közösségfejlesztő,
Huszerl József, a Pályázatfigyelő (www.pafi.hu) főszerkesztője
Tudnivalók és jelentkezés:
http://forrasteremtes-tanfolyam.pafi.hu

Saját weboldalt készíthet távoktatási tanfolyamunkonWeboldalkészítő távoktatási tanfolyamot indítunk az interneten január 6-án azoknak a vállalkozásoknak, személyeknek, intézményeknek és szervezeteknek, akiknek még nincs honlapjuk és azt maguk szeretnék megcsinálni.
A tanfolyam során Ön egyszerű eszközökkel elkészíti honalapját egy ingyenes tárhelyet is tartalmazó szolgáltatás a www.wordpress.com segítségével.
A tanfolyam módszere, a mostanában sokat emlegetett csinálva tanulás, amely közvetlenül összeköti a tanultakat a tapasztalattal, mert a tanulóknak a tanultakat azonnal alkalmazniuk kell saját honlapjukon.
További információk:
http://weboldal-tanfolyam.pafi.hu

Pályázatfigyelő eHetilapHetente átlagosan 20-25 pályázat jelenik meg.
A pályázati kiírások mellett olyan cikkeket is megjelentetünk, amelyek segítenek eligazodni a pályázatok világában.
Közöljük a pályázatokkal kapcsolatos eseményeket, híreket is.
A tartalomjegyzékből a pályázatok címére kattintva láthatja azok teljes szövegét.

Megtalálható az összes még érvényben lévő pályázat jegyzéke is, mely alapján a korábban megjelentek visszakereshetők.
A korábban megjelent még aktuális pályázatok tárgymutatója alapján egy kattintással a pályázat szövegre ugorhat a Pályázatfigyelő weboldalán.
A pályázati forrás a fejlesztés és a talpon maradás egyik eszköze, ami mindenkinek rendelkezésére áll.
A lap abban segíti az olvasóit, hogy ne a véletlenen múljon, hogy értesülnek-e az aktuális kiírásokról.

A két évtizedes múlttal rendelkező Pályázatfigyelő nyomtatott havilap, a felgyorsult pályáztatás miatt, már nem tarthatott lépést az olvasók igényeivel, ezért 2013 januárjától elektronikus hetilap váltotta fel, ez a Pályázatfigyelő eHetilap, melyet minden hétfőn eljuttatunk az Ön e-mailcímére PDF-formátumban.

Bővebben:
http://hetilap.pafi.hu

Megtanulhat projektet tervezni és pályázatot írni internetes tanfolyamunkonAz ötlet megfogalmazásától a pályázati űrlapok kitöltéséig az Ön aktuális (pályázati vagy projekt-) ötletét fejlesztve lépésről lépésre saját ritmusában haladhat végig a projekt kidolgozásának folyamatán!

Ajánljuk mindazoknak, akik nyitottak az új ismeretekre, kevés az idejük és kényelmesen, karosszékükben ülve szeretnék élvezni, hogy házhoz jön a tudás!
Aki tud interneten keresztül levelezni és weboldalakat böngészni, annak a tanfolyamon való részvétel nem jelent problémát.
A tanfolyam során elektronikus kapcsolatot tarthat a tanfolyam tanárával.

A képzés tanárai akik segítik Önt:

Kovács Edit közösségfejlesztő,
Halpern Péter, a Budapesti Gazdasági Főiskola projektvezetés-tanára,
Huszerl József, a Pályázatfigyelő (pafi.hu) főszerkesztője

Tudnivalók és jelentkezés:
http://tanfolyam.pafi.hu

 

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 7 vendég böngészi

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület
Cím: 8800. Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Tel: 20/9313-055, Fax: 93/999-697

E-mail: civilkerekasztal@gmail.com
Web: http://portal.civiliroda.eu/

Számla: UniCredit Bank:
10918001-00000085-
20470004

Adószám:
19282501-1-20
EU adószám: HU-19282501

Elérhetőség:
0620/93-13-055

Törvényszéki nyilvántartási szám: 2159.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00743-2010

Közérdekű önkéntes tevékenység nyilvántartási száma: 01478.

MVH regisztráció: 1005354771

„Regisztrált Tehetségpont” azonosítószáma TP 101 001 073

Adatvédelmi nyilvántartásba vételi határozat száma: NAIH-74706/2014